Beleolvasok

Sci-fi morzsák

Sci-fi ​morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek 
Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől. 
Mindig is azokat az írókat kedveltem igazán, akik képesek voltak képzeletbeli világokat létrehozni – Bulgakovnál jobban talán senki. És nem szégyellem megemlíteni a Dűnét, a Csillagok háborúját vagy a Gyűrűk urát sem – ezek mind meghatározták ehhez a csodálatos műfajhoz való hozzáállásomat. Ahogy természetesen a legnagyobb sci-fi írók, így Isaac Asimov is, az ő látnokian filozofikus és emberien bájos világa is visszaköszön a Sci-fi morzsák kifordított történeteiben. 
Ja, és hogy miért morzsák? Mert nem akarnak túl sokat markolni. Inkább csak felvillantanak helyzeteket, felskiccelnek néhány vázlatot, hogy aztán rendre valami csattanóval zárják le a rövid történeteket. Elmajszolásuk azonban reményeim szerint mégiscsak okoz némi örömöt. 
Már csak azért is, mert ez a könyv sokkal több, mint novelláskötet. Meggyőződésem, hogy amint a rádió sem ment ki a divatból, úgy a hangoskönyv egyenesen a jövő írásbeliségének egyik legfontosabb csatornája lesz. Ha egy író valaha is elképzeli, hogyan adnák elő a történeteit, nos azt Pergh Balázs még annál is tökéletesebben oldja meg: értően és művészien jeleníti meg a történeteket, miközben egy másodpercre sem engedi el a hallgató figyelmét. 
Ajánlom a Sci-fi morzsákat mindazoknak, akik kedvelik a látomásos irodalmat, az elképzelt világokat, a szépirodalmi igényességgel, találó kifejezésekkel, képekkel, helyenként láttató erejű leírásokkal kiegészített szellemes történetszövést.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 230 Ft

312 pont