ÁRKÖTÖTT

i

Sally Diamond, a furcsa lány borító
Beleolvasok

Sally Diamond, a furcsa lány

Egy világvégi ír falucska magányos kis házikója hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül, mikor egyetlen lakójáról, a negyvenkét éves, teljes elzártságban élő Sally Diamondról kiderül, hogy halála után elégette édesapját. A dolog még nagyobb vihart kavar, mikor lassan kirajzolódik Sally traumatikus múltja is, s bár sokan segítenek neki visszaszerezni a kontrollt az élete fölött, egy nap rejtélyes csomagja érkezik egy ismeretlentől Új-Zélandról, és ez mindent megváltoztat...
Liz Nugent feszültséggel teli pszichothrillere egyszerre emberi dráma, fejlődés- és meneküléstörténet - egyenest a kegyetlenség és a trauma határvidékéről.

"Hazaérve zongoráztam egy kicsit. Aztán készítettem egy bögre teát, és bevittem Apu dolgozószobájába. Csöngött a telefon, hát kikapcsoltam. Néztem Apu laptopján a borítékot, amelyre reszkető kézzel ráírta: "Sally" és "A halálom után bontsd fel". Azt nem írta oda, mennyivel a halála után, és arra gondoltam, talán születésnapi köszöntőkártya lehet benne. Tíz nap múlva volt a születésnapom, és eldöntöttem, hogy majd akkor bontom fel. Negyvenhárom éves leszek. Úgy éreztem, jó évnek nézek elébe."

"Hosszú ideje az egyik legjobb könyv, amit olvastam" (Lucy Foley)

Liz Nugent (1967) az ír thriller koronázatlan királynője. Letehetetlen, sikerlistákat vezető, díjnyertes könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. A magyar olvasók a Mindig is éjjel lesz és a Mit tettél, Oliver? szerzőjeként ismerhetik.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    közzététel

    2026-03-16

  • document icon

    hossz

    372 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636205492
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Sally Diamond, a furcsa lány borító

+

A hipnotizőr borító

+

A másoló borító
13 688 Ft

685 pont