Meddig él velünk a kommunista diktatúra? És mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk elfelejteni? Így fogalmazhatók meg röviden Kukorelly Endre Rom címû könyvének alapkérdései. Pontosabb volna egyes szám elsõ személyben kérdezni, hiszen a könyv mindvégig így és innen beszél a közös történetünkrõl: már ezzel elhárítva a hamis közösségiség mítoszait és nyomasztó beszédmódjait. Ironikusan, önironikusan rákérdezni arra, amirõl ma a térség legszívesebben elfelejtkezne, illetve kínzóan ostoba önigazoló történeteket gyárt. Kukorelly kikezdi ezt a fárasztó, önigazoló retorikát, ám a könyv beszélõje nem vonja ki önmagát ebbõl a múltból, azaz nem áltatja az olvasót, hogy õ kívülálló lenne, aki már és akkor is átlátott a szitán. Nem, csak éppen megõrizte ízlését és humorát, ami talán elég ahhoz, hogy hitelesen beszélhessen az ízléstelenség és kedélytelenség világáról.