125 pont
Lewis Hamilton 2020-ban mind a futamgyőzelmek, mind a világbajnoki címek terén felzárkózott Michael Schumacher mellé, és vele együtt viseli a „minden idők legsikeresebb autóversenyzője” címet, emellett ő a valaha élt legnagyobb brit Formula–1-es pilóta is. Már 2007-es bemutatkozó idényével világszerte rajongók millióit nyerte meg, hogy a rákövetkező évben minden idők legfiatalabb világbajnokaként vonuljon be az F1 történetébe. Habár az azóta eltelt években is folyamatosan róla szóltak a szalagcímek – hol Nico Rosberggel és Sebastian Vettellel folytatott párharcával, hol viharos párkapcsolataival került a címlapokra –, a rázúduló médiafigyelem dacára megmaradt hihetetlenül tehetséges és a végletekig elszánt profinak, aki kitartóan uralja a motorsport világát.
Alapos és olvasmányos életrajzával a népszerű sportújságíró, Frank Worrall nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy nyomon kövesse a világ leggyorsabb emberét. Egy rendkívüli fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki előtt már újonc korában is olyan élő legendák tisztelegtek, mint Sir Jackie Stewart, és akiből idővel sokszoros világbajnok és Nagy-Britannia legsikeresebb sportolója lett.
Michael Schumacher tragikus síbalesete megdöbbentette az egész világot. Bár egész életét veszélyesen gyors autókban töltötte, minden balesetét apróbb zúzódásokkal, törésekkel vészelte át. Miután visszavonult, egy családi üdülésen a francia Alpokban szenvedett komoly síbalesetet. Megható az a szeretet és érdeklődés, amely körülveszi balesete óta.
Forma1-es pályafutását 1991-ben kezdte a Jordan csapatában. A következő versenyen már a Benettonhoz szerződött, és itt is versenyzett 1995-ig. A csapatban kétszer nyert világbajnokságot, 1994-ben és 1995-ben. Később a Ferrarinál folytatta, ahol egészen 2006-ig versenyzett, és ötször nyert Világkupát. Karrierjének utolsó három évét a Mercedesnél töltötte. Ő minden idők legsikeresebb Forma1-es pilótája.
Bár hosszú éveken keresztül a média kereszttüzében állt mint a legsikeresebb Forma1-es pilóta, magánéletét mindig sikerült távol tartania az újságíróktól. A könyv szerzője, Karin Sturm, a Forma1 és Michael Schumacher karrierjének elismert szakértője. Ebben a könyvben talán elsőként enged bepillantást a magánember, Michael Schumacher életébe. Tudta, hogy két gyermeke minden versenyen részt vesz? Vagy hogy annyira imádja a német lekvárokat, hogy mindig bevásárol belőlük, ha Németországban jár mivel Svájcban él? Michael felesége, Corinna, akivel 1995-ben házasodtak össze, mindig meleg otthont és biztos hátteret biztosított számára. Corinna mindig kiáll férje mellett, támogatja őt a legnehezebb helyzetekben is.
A szerző, Karin Sturm Schumacher személyes barátai és ismerősei segítségével és sok, eddig nem látott, családi fotóval mutatja be Michael Schumacher életét és karrierjét.
Életem küzdelmes és szép volt. Nehéz időket éltem meg és ezt osztom most meg veletek. Sorsunk egy és ugyanaz. Mindannyian ugyan azt az utat járjuk be életünk során de van, akinek könnyebb és van akinek nehezebb. Ebben a kis regényben elmesélem életem fájó és boldog emlékeit. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha lesz egy olyan ember az életemben, aki megírja Életem Könyvét. Én csak egy ember voltam a sok közül de olyan , akinek a Család a Hit és a Szeretet volt a legfontosabb dolog az életében.
Az Életem Könyve megírására akkor szántam el magam, amikor egy hideg téli napon csendesen üldögéltem az ágyam szélén és nagymamám régi megkopott fényképét nézegettem. Akkor döntöttem el, hogy megírom Élete Könyvét. Az emlékeimben felsorakoznak néhai szavai a háború előtti és utáni családi történetek. Valahogy úgy érzem, ezt a könyvet meg kell írnom. Titkon bízok abban, hogy ez a sugallat nem a véletlen műve, hanem Ő akarta így.
„Attól félek, hogy a körülöttem lévőket jobban meg fogja viselni ez, mint engem. De én tudom, hogy kitárul előttem Tibet kapuja, hogy olyan dolgokat tapasztalhassak meg, amiket a későbbiekben a lehető legjobban tudok majd hasznosítani. Nincs bennem félelem, harag, kétség, nincsenek miértek, csak küzdés van, és akarat. Nem látok mást, kizárólag egy egészséges embert, akinek végig kell járnia egy utat, hogy aztán még egészségesebben folytathassa a tökéletes életet.”
ZAVODNI GRÉTA VIRÁGnál 2011 márciusában diagnosztizálták a leukémia egy súlyos változatát, a T-sejtes Non-Hodgkin-limfómát. A fiatal lány három éven keresztül kemoterápiás és sugárkezelések sorozatát kapta, de maradt ereje arra, hogy közben a kezdetektől megörökítsen minden fontos pillanatot. Bejegyzéseiből a benne lejátszódó lelki folyamat és a kezelések, beavatkozások tanulságos, érdekfeszítő, őszinte története bontakozik ki, melynek végállomása – göröngyös út után – a gyógyulás. A kötet Gréta győzelméről és újjászületéséről szól; az ő példája pedig másoknak is erőt adhat, hogy soha ne adják fel a harcot.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.