Retro napló

Ki emlékszik rá, milyen volt diáknak lenni a 80-as évek végén? Amikor platina lemezeket hallgattunk, amikor hétvégenként összezsúfolódtunk a helyi diszkóban? Amikor „nagy szám” volt kijutni Bécsbe, és megvenni a kétkazettás magnót, és hozzá az átlátszó Sony kazettákat. Amikor a menők walkmennel a fülükön sétálgattak. Amikor gyűjtöttük a húszforintosokat, hogy a fülkéből felhívhassuk azokat a szerencsés barátokat, akiknek volt otthon telefonjuk. Hát még milyen „nagy szám” volt kijutni az egykori NSZK-ba cserediáknak. Az egykori NDK-ban viszont mi voltunk a nyugati turisták, és dőzsöltünk a Kelet-Német márkánkból. A helyi lakosok irigykedése közepette pedig átmehettünk Nyugat-Berlinbe. 

Egy hét múlva pedig már ledőlt a fal. Mi meg hazajöttünk, és kihagytuk a bulit! Itthon viszont kikiáltották a köztársaságot, amit a suli udvarán hallgattunk végig a rádióban. Karácsonyra pedig Romániában megszűnt a Ceasescu rendszer. Micsoda idők voltak! Egy óvatosabb tanár nyugalomra intett mindenkit, és félve hajtogatta a kultúrsokk szót. Mennyire fogtuk fel akkor, hogy történelmi időket élünk? Vagy a társadalmi folyamatoknál jobban érdekelt, hogy feltűnik-e a folyosón az imádott fiú vagy lány? A történelem viharai közepette is le kellett érettségiznünk, de vajon mit tanuljunk történelemből? Leérettségiztünk. Felnőttünk. Itt vagyunk. X generáció. Elveszett nemzedék? Retro! Retro bulik. 

Akik nosztalgiával gondolnak vissza ezekre az évekre azért érdemes elolvasni, akik pedig csak „őseik elbeszéléséből” hallanak, illetve a történelemkönyvből olvasnak ezekről az időkről, nekik meg azért érdemes elolvasni ezt a könyvet, ami részben önéletrajzi ihletésű, részben pedig élénk fantáziám szüleménye.