„Ráby Mátyás Bécsbe megérkezte után egészen elzárkózott a világtól, nem járt fel a Burgba, hanem fogadott a Paternoster utcában egy kis szállást, s senkinek sem mondta meg, hogy hol lakik. Erre pedig nemcsak az az oka volt, hogy háborítatlanul elkészíthesse azt a nehéz és bonyolódott munkát, ami a rábízott ügy volt, cifra változandóságaival, hanem még inkább mindenféle pszichológiai állapotok. Érezte, hogy az õ egész tragédiája valami fölöttébb nevetséges história. A bécsi »janhagel« nem tekinti azt egyébnek, mint egy kapitális »jux«-nak. Hogy a nagybajuszú magyarok ezzel a »schabernak«-kal magát a császárt is feltréfálták, ez csak annál mulatságosabbá tette a »hetz«-et. A »hetz« meg a »jux« pedig a bécsi népnek az, ami a rómainak a cirkusz. Jaj annak, aki belejutott, legyen az szép asszony, hercegnõ vagy komédiásné, fõúr vagy pap, az mindegy, nincs neki kegyelem, agyonnevetik, agyonélcelik. Ezért kerülte még a jó barátait is. Még a hírlapok olvasásától is irtózott. Azt látta belõlük, hogy az egymás fejére tóduló világesemények az õ történetének veszedelmes versenytársai. Ki fog a szentendrei kicsiny emberek apró bajairól, a Pest vármegyei táblabírák machinációjáról, meg a kettõ között kepickélõ Ráby Mátyás furcsa kalandjairól beszélni, mikor a keleten Oroszország diadalai a nagy ozmán birodalmat rendítik meg alapjaiban, mikor benn az országban új hadjárat elõkészületei folynak, mikor a németalföldi lázadás az osztrák birodalmat egyik legszebb tartományától készül megfosztani, s mikor mindezeknél óriásibb, általánosabb rém gyanánt tornyosodik fel a franciaországi forradalom?”