Pokolhegy ​Ráckeve egyik „külvárosa”, főleg szegények – cigányok és nem cigányok – lakják. Ahogy a szerző írja: „Számomra tenger-gazdagságú csepp.” Ez a könyv nem helytörténet, nem is szociográfia, inkább riport, amelynek nem az itt élő cigányság a főszereplője, hanem Pokolhegy. Hogyan éltek és élnek együtt szegények, gazdagok, cigányok, nem cigányok, mit gondolnak egymásról a szomszédok, hogyan vélekednek tanárok a diákokról, diákok az iskoláról, polgárok a hivatalról, a hivatal hogyan róluk.

A cigány–magyar együttélést, amely Magyarország egyik legfontosabb jövőbeli problémája, nem a GDP fogja meghatározni, nem is kormánydöntések, hanem a felek közti viszonyok minősége: első lépés az egymásrautaltság megértése, a második pedig a másik fél problémáinak megértése. Mert ma még nem látjuk a fától az erdőt. A fa ez esetben az egyik fél problémája, az erdő a másiké.
Szále László kérdez, egymás mellé állít cigány és magyar sorsokat, ítéljen az olvasó. S ha nem tud ítélkezni, nem baj. Gondolkodjon.

Izgalmas, olykor szívszorítóan szép és igaz olvasmány, nem is elsősorban a tények, hanem a szerző szülőföldszeretete és a könyvében sorsukat felsorakoztató emberek – férfiak, nők, gyermekek – egymásrautaltsága és ennek megélése miatt.