Egy apjától kitagadott, tizenhat éves beteg közlegény, ki – miután a kaszárnyában nehéz munkát végzett, a havas udvart söpörte, a lépcsõt súrolta – este titokban nagy költõket olvas, hogy kiemelkedjék katonaéletének poklából, melybe a nyomor hajtotta, egy a kollégiumból megugrott vándorszínész, ki éhezve-fázva, láztól törve vonszolja magát kis batyujával az országúton, míg nagy rajongó szemében mindamellett már ég a jövõ dicsõség sejtelme, egy fiatal házas, a koltói kastély rajongó vendége, ki a hókoszorúzta bérczi tetõk alatt, a virágos õskertben, a költészet és a szerelem kettõs glóriájától övezve, örök szerelmi himnuszokat ír, egy merész agitátor, ki a nagy forradalom hajnalán egy költeményének szavalatával fenséges kalandra ragadja ingadozó társait, az egész fõvárost: meglepõ rohammal kivívja a magyar nemzet számára a legfontosabb szabadságot: a sajtóét. És végül: egy ifjú honvéd, egy nemes szabadságharc katonája és költõje, kit a sasos Küküllõ partján a fehéregyházi monasztéria-kert mellett hosszú sörényû lovakon ülõ orosz dzsidások körülvesznek és lekaszabolnak.