Egy régi ellenség visszatér. Az immár ezerháromszáz naprendszert magába foglaló emberi civilizáció új gyarmatbolygói a puszta fennmaradásért küzdenek. Minden új világ az összeomlás és a csoda között húzódó pengevékony határon táncol, a Rocinante nehézfegyverzetű naszád korosodó legénységének pedig minden idejét lefoglalja, hogy fenntartsa a törékeny békét. A Föld és a Jupiter között húzódó hatalmas térségben a belső bolygók és az öv ideiglenes és bizonytalan szövetséget kötöttek, ám nem sikerült sem az előítéleteiket levetkőzni, sem a háború emlékétől megszabadulni. A Laconia nevű elveszett kolónián közben egy rejtőzködő ellenség új jövőt képzel el az emberiségnek, és rendelkezik is a megfelelő erővel a megvalósításához. Amint az új és a régi technológiák hívei összecsapnak, az emberek közötti konfliktusok visszatérnek a háború és a leigázás jól bevált sémáihoz. De nem az emberi természet az egyetlen ellenség, a szabadjára engedett erők ugyancsak komoly árat követelnek – olyan árat, amely váratlanul és örökre megváltoztatja az emberiség – és a Rocinante – jelenét és jövőjét… A t a nagy sikerű -sorozat sodró lendületű hetedik kötete.
165 pont
ÚJ VILÁGOK VÁRNAK RÁD „Üres lakás, a családnak semmi nyoma, eléggé hátborzongató. De az egész olyan, mintha katonai támaszpontra lelnénk, amit senki se őriz. Pilóta nélküli vadászgépek és tankok tétlenkednek a felszállópályán. Rosszindulatú dzsudzsut érzek itt. Valami rettenetes történt. Az lenne a legokosabb, ha mindenkit figyelmeztetnél, hogy mielőbb húzzanak el innen.” Miután a térkapuk ezernyi új világhoz nyitottak utat, megkezdődött a bolygók gyarmatosítása. Új életre vágyó telepesek ezrei özönlenek ki a Naprendszerből. Az Ilosz, e roppant új határvidék első emberi kolóniája vérben és tűzben születik. A független telepesek pusztán elszántságukra, bátorságukra és az otthoni hosszú háborúk tapasztalataira támaszkodva szállnak szembe a hivatalos engedéllyel rendelkező nagyvállalat gyarmatosító hajójával. A küzdelem egyre inkább elfajul. Ráadásul az új, idegen világ felderítése közben egyre félelmetesebb dolgokra derül fény. James Holdent és kis hajójának legénységét bízzák meg azzal, hogy békét teremtsenek a háborúskodó felek között, és értelmet vigyenek a káoszba. Ám minél jobban belebonyolódik, Holdenben annál határozottabbá válik a meggyőződés, hogy a küldetése eleve kudarcra ítéltetett. Egy halott ember szavai pedig arra emlékeztetik, hogy a galaktikus civilizáció, amely egykor e földet birtokolta, örökre eltűnt. Ugyanis valami elpusztította.
Galaxis szerte ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak. A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelenése előtt zajlott hajdani népirtás eszközeit, és fegyvereket keres az elképzelhetetlen határait súroló erők ellen. Az ilyen tudásnak azonban felfoghatatlan ára van. A birodalom szívében Teresa Duarte arra készül, hogy átvegye édesapja isteni magasságokba törő terveinek terhét. A szociopata tudós, Paolo Cortazár és a fogolyként tartott James Holden csupán két veszélyforrás az intrikáktól nyüzsgő palotában, de Teresa a saját feje után megy, és olyan titkokat rejteget, amelyekről még apja, az uralkodó sem sejt semmit. Az emberiség birodalmában szétszóródva pedig a Rocinante legénységének tagjai szerveznek bátor ellenállást Duarte autokrata rendszerével szemben. A régi világ emléke lassan elenyészik, és egyre biztosabbnak tűnik Laconia örökös, megtörhetetlen uralma – ezzel együtt pedig egy olyan háború lehetősége, amelyből az emberiség csakis vesztesként jöhet ki. Mert a világok között megbúvó rémség ellen a bátorság és a nagyravágyás semmire sem elég…
Többé már nem vagyunk egyedül. Az idegen protomolekula felfedezése egyértelműen bizonyítja egy emberi ésszel felfoghatatlan intelligencia létezését. Miután a Vénuszra került, titokzatos módosításokat hajt végre az égitesten, és azzal fenyeget, hogy tovaterjed az egész naprendszerben. Bár a Föld és a Mars békét kötött, a külső bolygók és az Öv még nem lehetnek biztosak újonnan szerzett autonómiájukban. A külső bolygók éléskamrájaként emlegetett Ganymedesen egy marsi tengerészgyalogos nő az egyedüli túlélője egy ismeretlen eredetű és sebezhetetlennek tűnő szuperkatona támadásának, aki lemészárolja az ott állomásozó marsi és földi egységeket. A Földön egy magas beosztású politikusnő igyekszik megakadályozni az incidens nyomán kirobbanó újabb bolygóközi háborút, miközben minden és mindenki ellene dolgozik. James Holden és a Rocinante legénysége a Külső Bolygók Szövetségének megbízásából a harcoktól sebzett Ganymedesre érkezik, ahol egy kétségbeesett tudós segítségére sietnek az eltűnt gyermeke utáni kutatásban. A látszólag egymástól független események gyújtópontjába ismét Holdenék kerülnek.
A HAMVAKBÓL ÚJ ÉLET FAKAD Az Öv nemzedékek óta érlelődő forradalma kitört. Milliók haltak meg, az őrült álom vérbe borította az egész naprendszert. A Szabad Hadiflotta – az övbéliek erőszakos csoportja – miután bénító csapást mért a Földre, kalózkodásba és totális háborúba kezd a külső bolygók térségében. Az idegenek gyűrűkapuján túli ezernyi új világ felé tartó gyarmatosító hajók könnyű prédának számítanak, és immár egyetlen szervezett hadiflotta sem maradt, amely védelmet nyújthatna nekik. James Holden és a Rocinante legénysége mindenki másnál jobban ismeri az új katonai-politikai szervezet erősségeit és gyengeségeit. A fegyverzeti és létszámfölényben lévő lázadók ellen a meggyengült, egykori nagyhatalmak kétségbeesésükben őket kérik fel a küldetésre, amelynek célja, hogy eljussanak a kapuhálózat közepét elfoglaló Medina Állomásra. Az újonnan kötött szövetségek azonban ugyanolyan ingatagok, akár a régiek, a hatalomért folyó küzdelem pedig még csak most kezdődött. A növekvő káosz közepette az idegenek titkaival is szembe kell nézni. A kalózflották, a zendülés és az árulás könnyen lehet, hogy csak a kisebbik gondot jelenti majd a Rocinante számára.
LÁNGRA LOBBAN A VILÁG Miután ezernyi lakható új világ felé nyílt meg az út, megkezdődik a naprendszer hatalmi struktúráinak átrendeződése. A Mars lassan elnéptelenedik, míg a külső bolygók nagyobb befolyást próbálnak szerezni maguknak, és hajók tűnnek el sorra, megmagyarázhatatlan módon. Mindeközben a Rocinante hosszabb időre szárazdokkba kényszerül a lassú zónában és az Iloszon zajlott események miatt, ezért James Holden legénysége a javítások idejére “szabadságolja magát”, ki-ki visszatér a saját világába, hogy lezárja a múltja néhány elvarratlan szálát, és ez mindnyájuk számára a túlélésért folytatott keserves küzdelembe torkollik. De nem csak számukra: az emberiség saját végzete felé rohan, mert a múlt bűnei megkövetelik az árukat. A New York Times bestseller és többszörösen díjnyertes regényciklusból a SyFy csatornán fut a nagy kritikai sikert aratott tévésorozat, a The Expanse.

"A legjobb sci-fi regénynek járó Locus-díj - 2014. TÖRJ ÁT A TÚLOLDALRA! Nemzedékeken át a naprendszer - a Mars, a Hold és a kisbolygó-övezet - jelentette az emberiség terjeszkedésének határait. Egészen mostanáig. A programját a Vénusz felhőtakarója alatt végigfuttató földönkívüli vírus magasabb fokozatba kapcsolva hatalmas struktúraként emelkedik a felszín fölé, majd rejtélyes Gyűrűvé formálódik az Uránusz pályájánál, amiről senki sem tudja, hogy mi célt szolgál. Szerte a naprendszerből kutató- és hadihajók flottái rajzanak elő, hogy megvizsgálják a különleges jelenséget. Jim Holden legszívesebben az űr legtávolabbi sarkába menekülne, ám ő és a Rocinante legénysége rákényszerülnek arra, hogy egy forgatócsoportot szállítsanak a Gyűrűhöz. Eközben valaki Holden tönkretételén munkálkodik, akár emberéletek ezreinek feláldozása árán is. Az Abaddon kapuja a nagy sikerű Térség-sorozat harmadik része, a Hugo-díjra jelölt Leviatán ébredése és a Kalibán háborúja című regények közvetlen folytatása. A SyFy csatorna megrendelésére már készül az első évad A Térség tévésorozatból, amelyet 2015-ben mutatnak be."
ÚJ VILÁGOK VÁRNAK RÁD „Üres lakás, a családnak semmi nyoma, eléggé hátborzongató. De az egész olyan, mintha katonai támaszpontra lelnénk, amit senki se őriz. Pilóta nélküli vadászgépek és tankok tétlenkednek a felszállópályán. Rosszindulatú dzsudzsut érzek itt. Valami rettenetes történt. Az lenne a legokosabb, ha mindenkit figyelmeztetnél, hogy mielőbb húzzanak el innen.” Miután a térkapuk ezernyi új világhoz nyitottak utat, megkezdődött a bolygók gyarmatosítása. Új életre vágyó telepesek ezrei özönlenek ki a Naprendszerből. Az Ilosz, e roppant új határvidék első emberi kolóniája vérben és tűzben születik. A független telepesek pusztán elszántságukra, bátorságukra és az otthoni hosszú háborúk tapasztalataira támaszkodva szállnak szembe a hivatalos engedéllyel rendelkező nagyvállalat gyarmatosító hajójával. A küzdelem egyre inkább elfajul. Ráadásul az új, idegen világ felderítése közben egyre félelmetesebb dolgokra derül fény. James Holdent és kis hajójának legénységét bízzák meg azzal, hogy békét teremtsenek a háborúskodó felek között, és értelmet vigyenek a káoszba. Ám minél jobban belebonyolódik, Holdenben annál határozottabbá válik a meggyőződés, hogy a küldetése eleve kudarcra ítéltetett. Egy halott ember szavai pedig arra emlékeztetik, hogy a galaktikus civilizáció, amely egykor e földet birtokolta, örökre eltűnt. Ugyanis valami elpusztította.
LÁNGRA LOBBAN A VILÁG Miután ezernyi lakható új világ felé nyílt meg az út, megkezdődik a naprendszer hatalmi struktúráinak átrendeződése. A Mars lassan elnéptelenedik, míg a külső bolygók nagyobb befolyást próbálnak szerezni maguknak, és hajók tűnnek el sorra, megmagyarázhatatlan módon. Mindeközben a Rocinante hosszabb időre szárazdokkba kényszerül a lassú zónában és az Iloszon zajlott események miatt, ezért James Holden legénysége a javítások idejére “szabadságolja magát”, ki-ki visszatér a saját világába, hogy lezárja a múltja néhány elvarratlan szálát, és ez mindnyájuk számára a túlélésért folytatott keserves küzdelembe torkollik. De nem csak számukra: az emberiség saját végzete felé rohan, mert a múlt bűnei megkövetelik az árukat. A New York Times bestseller és többszörösen díjnyertes regényciklusból a SyFy csatornán fut a nagy kritikai sikert aratott tévésorozat, a The Expanse.
A HAMVAKBÓL ÚJ ÉLET FAKAD Az Öv nemzedékek óta érlelődő forradalma kitört. Milliók haltak meg, az őrült álom vérbe borította az egész naprendszert. A Szabad Hadiflotta – az övbéliek erőszakos csoportja – miután bénító csapást mért a Földre, kalózkodásba és totális háborúba kezd a külső bolygók térségében. Az idegenek gyűrűkapuján túli ezernyi új világ felé tartó gyarmatosító hajók könnyű prédának számítanak, és immár egyetlen szervezett hadiflotta sem maradt, amely védelmet nyújthatna nekik. James Holden és a Rocinante legénysége mindenki másnál jobban ismeri az új katonai-politikai szervezet erősségeit és gyengeségeit. A fegyverzeti és létszámfölényben lévő lázadók ellen a meggyengült, egykori nagyhatalmak kétségbeesésükben őket kérik fel a küldetésre, amelynek célja, hogy eljussanak a kapuhálózat közepét elfoglaló Medina Állomásra. Az újonnan kötött szövetségek azonban ugyanolyan ingatagok, akár a régiek, a hatalomért folyó küzdelem pedig még csak most kezdődött. A növekvő káosz közepette az idegenek titkaival is szembe kell nézni. A kalózflották, a zendülés és az árulás könnyen lehet, hogy csak a kisebbik gondot jelenti majd a Rocinante számára.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.