ÁRKÖTÖTT

i

Pedig mi azt hittük borító
Beleolvasok

Pedig mi azt hittük

Valláskárosultak evangéliuma

Az emmausi úton olyan emberek találkoznak Jézussal, akik hittek benne, vele jártak. Valaha izzott a szívük, de ez a szív kihűlt, amikor a szilárdnak látszó hit és reménység szertefoszlott. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélték. Pedig ők azt hitték, hogy… Manapság is hívők tömegei járnak kiégett szívvel az élet emmausi útjain. Jézust követve jutottak zsákutcába, ezért otthagyták gyülekezeteiket, a korábban lelkesen végzett szolgálataikat, felszámolták a keresztény barátaikhoz fűződő kapcsolataikat. Vagy külsőségben megtartották ugyan a hívő életük kulisszáit, de a hitüket értelmetlennek és erőtlennek érzik. Ilyenkor marad a fájdalom, az önmarcangolás, az üresség vagy a keserű cinizmus. Pedig mi azt hittük – mondják kiábrándultan. Rájuk gondolva és feléjük fordulva mesél a közismert szerző, Bolyki László mindarról, amit megélt és a Szentírásból megértett.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Pedig mi azt hittük borító

+

A sintó szerepe Japán történelmében és kultúrájában borító

+

Magyar-Angol Biblia No2 borító
11 026 Ft

552 pont