A Turul nemzetség történetének hatodik könyve ismét izgalmas korszakot ölel fel. Egyszerre szól Béla királyról, ki összeesküvés áldozatául esik, és András fia Salamonról, aki oly sok bajt hozott az országra. Akkor még akadtak pogányok, és többen voltak, mint kellett volna. Pusztulásukat felerészben önmaguknak köszönhették, hiszen a Hont vissza akarták vinni az időben, amikor a törzsi vezérek kezében volt a hatalom, és táltosok mondották meg, mi a jó és mi a rossz a nemzetnek.

Salamon, az örök békétlen többször ráhozta német barátait, szövetségeseit és egyben rokonait a magyar hazára. Megesett, hogy egyszerre névleg ketten, valójában azonban hárman uralkodtak ezen az országon. Saját és idegen érdekek csaptak össze. Hadak vonultak egymás ellen, és magyar ontott magyar vért hol igaz, hol hamis eszmékért. Legtöbbször a hatalmukhoz görcsösen ragaszkodó urak álltak a békétlenkedések mögött. Csakhogy a királyok sem voltak ártatlanok. Őket mutatja be a szerző a maguk pőre valóságukban.

Közben olykor kitekintünk idegen országokba is. Milyen hatása volt akkoriban a magyar viszonyokra Bizánc, Velence, a német birodalom és a pápaság hatalmi harcainak? Mi minden történt akkoriban külföldön, ami befolyásolhatta a Hon eseményeit? Ez az az idő, amikor László király akaratából nem a harcias Álmos, hanem bátyja, a „könyvesnek” nevezett-csúfolt király kerül az élre, és megindulnak a hadak Horvátország ellen. A cél: megszerezni az Adriai-tengert szegélyező Dalmáciát.

Az előző részekben megismert egyszerű emberek tovább élik olykor nyomorúságos, olykor mégis szerencsés életüket. A dunai átkelőhely révészei, kovácsmesterei, kereskedők, lovas gazdák és oda vetődő idegenek hétköznapjain keresztül láthatjuk, hogyan éltek akkoriban azok, akiknek nem volt bejárásuk a fényes palotákba, nem alakíthatták saját sorsukat, sőt nemegyszer szenvedték meg a nagyok viszályait. A két világ az egyik szereplő személyében már-már érintkezik, azonban a sors közbeszól.

Az egykorvolt középkori Magyarország története lüktet a lapokon.