Jókor ​lenni jó helyen vagy rosszkor lenni rossz helyen – melyik vezet ahhoz, hogy az ember a történelem részese legyen? A 20. században sokan voltak, akik hirtelen ott találták magukat a forgatag közepén, holott nem tettek mást – és nem tettek kevesebbet –, mint kiálltak az elveik, a hitük, a meggyőződésük, az embertársaik vagy éppen a nemzetük mellett. Nem állt szándékukban történelmet írni, de a helyzet úgy kívánta, hogy cselekedjenek. Átok vagy áldás, ha olyan szerepet oszt ránk a sors, amelyet az utódok is számottevőnek tartanak majd? Egyáltalán a személy alakítja a történelmet, vagy a történelem alakítja a jellemet? 
A történész szerző ebből a perspektívából vizsgálja Orbán Viktor szerepét a visegrádi országok és Európa közelmúltjában, karakterét és indíttatásait pedig történelmünkből, annak fordulataiból, tanulságaiból és tradíciójából vezeti le. Thibaud Gibelin egészen messziről indít, végigtekint Közép-Európa és a magyarság történetén, hogy eljusson ahhoz a fiatalemberhez, aki 1989. június 16-án – alig 26 évesen – beszédet mond Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. De „Orbán Viktor nem csupán a megfelelő helyen volt a megfelelő időben” – állítja Gibelin, és kellő alapossággal bemutatja, miként következik a ma ismert kormányzati irány az akkor indult életútból. A francia szerző példaként állítja a Nyugat elé azt a karakán – az uniós bürokráciában megütközést keltő –, a nemzeti érdekeket és a hagyományos európai értékeket előtérbe helyező politikát, amely meglátása szerint Európa túlélésének záloga.