Az Öcsémnek szeretettel három kisregényében Horváth Péter kortársai egyik legjobbjaként fogalmazza meg, és rajzolja körül nemzedéke sajátosan lebegõ, vibráló, apró eseményekben gazdag, mégis tétlen életformáját. Otthonkeresõ, magányos emberek, gazdátlan gyerekek, kóborló kamaszok, indulataikat nehezen fékezõ vagányok – egy történelmietlen kor árvái – a szereplõi írásainak. S az elõtérben egy sovány, szemüveges fiú vagy fiatal férfi keresi helyét és kergeti az élményeket: suta értelmiségi, az ütésre emelt kéz elõtt meghunyászkodó, a versenytõl mindig visszalépõ. „Átlendülni” – ez az igéje: átlendülni, könnyedén venni az akadályokat –, de nemcsak a nehézségeken jut így könnyedén túl, hanem az élményeken, érzelmeken, kapcsolatokon is. Feldolgozatlanul hagyja maga mögött tulajdon életét. Talán önvédelembõl, talán a neveltetés-nevelõdés hibáiból, képtelen a kötõdésre, szeretetre. Lírikus, laza szövésû próza Horváth Péteré, mégis nagy súlyokat hordanak írásai.