Kosztolányi Dezsõ történelmi regényének középpontjában Nero, a dilettáns költõ-császár áll, aki jó szándékú ifjúként kerül a trónra, hogy sokak reménye szerint a római birodalom kiegyensúlyozott, nyugalmat hozó uralkodója legyen. A szelíd és fiatal Nerót azonban az a vágya, hogy mûvészetéért ismerjék, szeressék, eltéríti eredeti célkitûzéseitõl. Mindenkit irigyel, aki tehetséges, ezért a hatalom erejével kísérli kicsikarni a mûvészi sikert. Meggyilkolja féltestvérét, Britannicust, szembeszegül nevelõjével, Senecával, s mert bölcsebbnek érzi önmagánál üldözi. Környezete retteg tõle, mert egyetlen nem tetszõ mozdulat vagy szó miatt halál vár mindazokra, akik a szörnyeteggé, zsarnokká vált császárnak tapssal, dicsérettel nem hódolnak. A mû, bár varázslatos könnyedségével idézi fel az antik világváros életét s a kor történelmi szereplõit, mégsem pusztán történelmi regény. Az író Nero korának történéseiben és díszleteiben a saját korát festette le, a császár alakjában s a véresen-fájó dilettantizmus drámájában a hatalom és mûvészet viszonyának kérdéseit szólaltatja meg mély pszichológiai megértéssel és kaján iróniával.A mû elsõ megjelenésekor azt suttogták, hogy Nero alakját Szabó Dezsõrõl, a korszak legnagyobb hatalmú író-politikusáról mintázta, s az is aligha lehet kétséges, hogy a Római Citerások Egylete nem a Via Appián, hanem egy budapesti kávéházban ülésezett.
