"A legelsõ, ami szembetünik Zsilinszky Endre könyvének olvasásakor: ennek az írásnak egységessége. Politikai irodalmunk általában nem mondható szegénynek, a gondolatoknak, elképzeléseknek, reális és fantasztikus feltevéseknek tiszteletreméltó gazdagságával találkozunk benne, anélkül azonban, hogy politikai íróink végére járnának gondolataiknak, elképzeléseiknek és hipotéziseiknek: csupa torzó, kõbõl félig kiszabadított alak, szeszélyes töredék - többnyire a napi érdeklõdés számára teremtve. - (Milotay István könyve külön dolog.) Értékes megkülönböztetõ jegye Zsilinszky Endre könyvének, hogy más fából van faragva: egy gondolatot, neki kedves és sok tekintetben termékenyítõ gondolatot visz konzekvensül keresztül, minden vonatkozásban megtárgyal, a belõle adódó minden feltevésnek a végére jár, valósággal a magyar világteremtésnek új hét napját próbálja benne vászonra vetíteni. A másik megkülönböztetõ jegye ennek az írásnak: a benne megnyilvánuló erõs meggyõzõdés. Valóságos prédikátori meggyõzõdés, annak az erõs átérzése, hogy ami jelszó alatt az utolsó tíz esztendõben nálunk építõ munkát kezdettek, «az újjáépítés», «a konszolidáció», «a kereszténység», «a neonacionalizmus» jelszavai elkoptak, közönybe fakultak, elhagyott temetõkeresztek módjára földbe süppedtek, szimbólumául valami nagy, egyetemes pusztulásnak, amelybõl a magyar pusztulás gyorsabb tempójú sorvadásával szinte megkülönböztetõen emelkedik ki." - Fenyõ Miksa, 1931