Beleolvasok

Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz

-

Kizárólag a Ptk. módosításai tekintetében egyes rendelkezéseknél: a 4:121–4:122. §-oknál, a 4:124. §-nál, a 4:183. §-nál és a 4:185. §-nál, továbbá a 6:383. §-nál külön pontban, illetve a 6:7.§-nál rövid megjegyzésben ismertetjük a kézirat lezárását követően elfogadott módosítások magyarázatát.

A 2013. évi V. törvény elfogadása óta a Ptk. többször módosult. Ezek közül egyes módosítások csupán technikai jellegűek voltak, néhány jogszabály azonban jelentős pontokon módosította a Ptk.-t. Az e-könyv formátumú Ptk. nagykommentár segítséget nyújt a Ptk. valamennyi, így a módosított rendelkezéseinek az értelmezéséhez is. A nagykommentár beépíti a Polgári Jog című folyóiratban megjelent szerkesztett polgári jogi döntvényeket is. Ajánljuk ügyvédeknek, bíráknak, jogtanácsosoknak, közjegyzőknek, jegyzőknek, egyetemi oktatóknak és joghallgatóknak egyaránt.

Szerzők

Dr. Csehi Zoltán Harmadik Könyv Második és Hatodik Rész

Dr. Faludi Gábor Második Könyv Harmadik rész 2:47. § és Negyedik Rész; Hatodik Könyv Harmadik Rész XV. Cím XXXVII. Fejezet 4. alfejezet

Dr. Gárdos István Ötödik Könyv Harmadik Rész VII. Cím; Hatodik Könyv Harmadik Rész XX. Cím LII–LVII. Fejezet, XXI. Cím

Dr. Gárdos Péter Hatodik Könyv Második Rész XII. Cím; Hatodik Könyv Harmadik Rész XV. Cím XXXVII. Fejezet 5. alfejezet, XXXVIII. Fejezet, XVI. Cím XXXIX–XLII. Fejezet, XVIII–XIX. Cím, XX. Cím LVIII–LIX. Fejezet, XXI. Cím; Nyolcadik Könyv

Dr. Grafl Fülöp Gyöngyi Hatodik Könyv Harmadik Rész XXXVIII. Fejezet, XLII. Fejezet

Dr. Kemenes István Hatodik Könyv Második Rész IX–XI. Cím (a 6:141–6:147 § kivételével), XIII. Cím; Hatodik Könyv Harmadik Rész XV. Cím XXXVII. Fejezet (a 4. és 5. alfejezet kivételével)

Dr. Kisfaludi András Harmadik Könyv Első, Harmadik, Negyedik, Ötödik és Hetedik Rész; Hatodik Könyv Harmadik Rész XIV. Cím; Hatodik Könyv Ötödik Rész

Dr. Lábady Tamás Hatodik Könyv Negyedik Rész

Dr. Lenkovics Barnabás Második Könyv Első és Második Rész

Dr. Menyhárd Attila Ötödik Könyv (a VII. Cím kivételével); Hatodik Könyv Harmadik Rész XVI. Cím XLIII. Fejezet, XVII. Cím

Dr. Orosz Árpád Hatodik Könyv Harmadik Rész XXIII. Cím

Dr. Parlagi Mátyás Hatodik Könyv Negyedik Rész

Dr. Szeibert Orsolya Negyedik Könyv; Hatodik Könyv Harmadik Rész XXV. Cím

Dr. Székely László Második Könyv Első, Második és Harmadik Rész (a 2:47. § kivételével)

Dr. Tőkey Balázs Hatodik Könyv Harmadik Rész XXII. Cím

Dr. Vékás Lajos Bevezetés; Első Könyv; Hatodik Könyv Első Rész, Második Rész IV–VIII. Cím, X. Cím 6:141–6:147. §; Hatodik Könyv Hatodik Rész; Hetedik Könyv

Ismertető

Harmadik kiadásban, Nagykommentárként jelennek meg a Polgári Törvénykönyv magyarázatai. Szerkesztői – csakúgy, mint a 2014-es első és a 2018-as második kiadásban – Vékás Lajos és Gárdos Péter. Az e-könyv szerzői – Csehi Zoltán, Faludi Gábor, Gárdos István, Gárdos Péter, Grafl Fülöp Gyöngyi, Kemenes István, Kisfaludi András, Lábady Tamás, Lenkovics Barnabás, Menyhárd Attila, Orosz Árpád, Szeibert Orsolya, Székely László, Tőkey Balázs és Vékás Lajos – is ugyanazok a neves jogászok: egyetemi tanárok, bírák és ügyvédek, akik már magának a kódexnek a megalkotásában is jelentős feladatot vállaltak. Új szerzőként üdvözölhetjük Parlagi Mátyást, aki Lábady Tamás kommentárját dolgozta át a friss bírói gyakorlat és a jogirodalom fényében.

Az új kiadás a jogszabályváltozásokon kívül teljeskörűen feldolgozza a felsőbírósági gyakorlatot, amely a polgári jog több területén (így mindenekelőtt a szerződési jogban) csak az elmúlt néhány évben bontakozott ki. A két kötetben, közel 3000 oldalon megjelenő törvénymagyarázatok magukba építik a Ptk.-hoz kapcsolódó mértékadó jogirodalmat is. Új érték a harmadik kiadásban a Gárdos Péter által összeállított irodalomjegyzék, amely magába foglalja a törvényhez kapcsolódó monográfiákat, tanulmányköteteket, tankönyveket és a vezető magyar jogi folyóiratokban megjelent polgári jogi tárgyú írásokat is. A vezető Ptk.-kommentár nem hiányozhat egyetlen igényes jogász könyvtárából sem.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

40 791 Ft

2040 pont