Kontroll. Káosz. Sötétség. Egy pangó közép-nyugati kisvárosban, a fagyos kora hajnali órákban munkanélküliek százai állnak sorban az állásközvetítő előtt. Egyszer csak egy magányos sofőr a tömegbe hajt egy lopott Mercedesszel, visszatolat, majd újra gázol, aztán elmenekül a helyszínről, nyolc halottat - köztük egy csecsemőt - és tizenöt sérültet hagyva maga után. Brady Hartfield alkoholista anyjával él a szülői házban. Vágyik a mámorra, amit a Mercedes volánja mögött, a halálosztó szerepében érzett, ezért újabb, még ördögibb merényletre készül. Amikor Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru levelet kap a Mercedeses Gyilkostól, reaktiválja magát, hogy meghiúsítsa az immár ezrek életét fenyegető, őrült tervet, és innentől hajmeresztően izgalmas versenyfutás kezdődik az idővel... King, a "horrorkirály" legújabb regénye kemény krimi, amely a klasszikus receptet követve jó és gonosz küzdelmét állítja elénk, s közben félelmetes bepillantást nyújt egy megszállott, gyilkos elme működésébe. Bill Hodges pedig hamarosan ismét színre lép, a szerző ugyanis két további regényt tervez a főszereplésével. Fordította: Bihari György
A chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai - főként a lányok - gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért.
Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom. Végül elérkezik az érettségi bál estéje, ami felejthetetlen lesz mindenki számára, és örökre megváltoztatja a város életét.
A Carrie Stephen King sorrendben negyedik regénye, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított Hamupipőke-történetnek nevezte a Carrie-t, amelyet a Rosemary gyermeke és az Ördögűző című filmekkel állítanak párhuzamba.
Jamie Morton hatéves, amikor új lelkész érkezik New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és a kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valósággal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja. Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszti a családját, és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint "a változás ügynökének" bizonyul.A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés? Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk. Fordította: Dranka Anita
Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben beburkolja egy ismeretlen fehérjéből képződő hártya, olyan, mint a selyemgubó. Ha a Csipkerózsikákként alvó nőket felébresztik, vagy bármi módon megsérül a gubójuk, akkor állatiasan vadak és erőszakosak lesznek. Alvás közben viszont egy másik, a miénknél jobb világba jutnak, ahol harmónia uralkodik, és szinte nincsenek konfliktusok.
Egy isten háta mögötti helyen, a nyugat-virginiai Dooling női börtönében azonban van egyvalaki, egy titokzatos idegen, bizonyos Eve Black, aki normális módon elalszik és felébred. De vajon az ő esetében orvosi anomáliáról van szó, amit tanulmányozni kellene, hátha megoldást ad erre az egész alvásproblémára? Vagy talán Eve Black démon, a megmagyarázhatatlan jelenség okozója, és a legjobb lenne megsemmisíteni? A magukra maradt, egyre inkább ősi ösztöneikre hallgató férfiak egymással vetélkedő frakciókra szakadnak: ki megölni, ki megmenteni akarja Eve-t. Mások a zűrzavart kihasználva személyes ellenségeiken állnának bosszút. A csupa férfi világban elszabadul a pokol és tombol az erőszak... Fordította: Dranka Anita
Castle Rock kisvárosában él az Emelkedés főszereplője, Scott Carey, az elvált belsőépítész. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. Mielőtt végleg kifutna az időből, megpróbál a város előítéleteivel küzdő szomszédainak segíteni új éttermük megmentésében. Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról, a segítésről, de a jelenkor amerikai mindennapjairól is.
Maine partjainál, egy szigeten halott férfit találnak. Nincs nála irat, testén nincs ismertetőjegy, így személyazonossága megállapíthatatlan. A rendőrség hamar lezárja az ügyet. Csupán a helyi lap két újságírója és egy végzős diák szívós munkájának köszönhető, hogy több mint egy év után fény derül az áldozat kilétére. És itt kezdődik az igazi rejtély. Ugyanis minél többet tudnak meg az áldozatról, illetve halálának körülményeiről, annál kevésbé érthető az eset. Mi ez? Képtelen bűnügy? Vagy valami még ennél is furcsább? Évtizedekkel később Vince és Dave, a két megöregedett hírlapíró a fiatal újságírótanonc, Stephanie kedvéért elevenítik fel újra A coloradói kölyök megoldatlan rejtélyét.
Stephen King két szokatlan kisregényében a krimi és a fantasztikus irodalom műfajához nyúl, hogy a tőle megszokott módon, pillanatnyi lazítást sem engedélyezve kalauzolja az olvasót a lélek sötét mélyére.
Stephen King legújabb kötetében ezúttal négy lenyűgöző kisregény kapott helyet. A Mr. Harrigan telefonja a fiatal Craig és a magának való, idős Mr. Harrigan barátságát meséli el. Miután a fiú elveszti és eltemeti öreg mentorát, különös üzenetek érkeznek a telefonjára, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét.A Chuck életé-ben a világ összeomlani látszik, az internet leáll, az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, csak egy bizonyos Chuckot éltetnek a városban mindenfelé. A kötet legformabontóbb és legmeglepőbb írásából megismerhetjük a titokzatos idegen életét.A Minél véresebb kisregényében gyanús körülmények között bomba robban egy iskolában. A híradásokat figyelve Holly Gibney gyanús nyomokat vesz észre és a tettes nyomába ered, miközben fény derül az évek óta lappangó, félelmetes titokra. King ebben az írásában a Mr. Mercedes és A kívülálló világába tér vissza, a folytatásból pedig megtudhatjuk, hogyan alakult a magánnyomozó további élete.A patkány hőse a kiváló novellista, Drew Larson, aki egy váratlan ihlet hatására családja erdei házába vonul, hogy megírja élete első regényét. A munka azonban lassan halad, ráadásul a férfi lázas betegen a hegyen reked egy viharban. Az ítéletidőben végül megment egy patkányt, és a váratlan látogatóval töltött éjszaka után hihetetlen erőre kapva befejezi élete fő művét. A sikernek azonban ára van, és Drew kénytelen szembenézni a következményeivel. A népszerű és legendás szerző csodálatos karrierje során újra és újra visszatér a rövidebb lélegzetvételű művekhez, és bizonyítja, hogy mind a mai napig képes különleges alkotásokkal meglepni olvasóját.
A Mr. Mercedes-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért. "Ébresztő, géniusz!" - így kezdődik Stephen King letehetetlen új regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény.Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét.King a Tortúra óta nem foglalkozott az olvasóval, aki addig bálványozza az írót, amíg baj nem lesz belőle. Az Aki kapja, marja nemcsak vérfagyasztó, bravúros krimi, de azt is bemutatja, hogyan formálja az irodalom az életet - jól vagy rosszul, most és mindörökké. Fordította: Bihari György
Axel Steen helyettes felügyelő üzenetet kap a múltból. Egy brutális nemi erőszak elkövetőjének DNS-mintája egyezést mutat egy négy évvel korábbi felderítetlen gyilkosság elkövetőjének DNS-ével. Axel újult erővel veti bele magát a nyomozásba. Kiderül, hogy az erőszaktevőnek több hasonlóan kegyetlen támadás is terheli a lelkét. Miközben Axel szeretné kapcsolatba hozni a gyilkosságot a szexuális bűncselekményekkel, kiderül, hogy a DNS-egyezés csak gondatlanság eredménye. A szexuális bántalmazásos esetek felderítése kapcsán mégis új nyomra lel a gyilkossági ügyben, és döbbenetes eredményre jut.
Egy gyilkosság tragédia. Két gyilkosság tragikus egybeesés. Három gyilkosság már főműsoridős szórakoztatás.
Hét fiú egy közös fényképen, húsz éve, egy exkluzív magániskolában.
Gazdag, kiváltságos csemetékből gazdag, kiváltságos felnőttek lettek – de most egyiket a másik után találják vérbe fagyva, elvágott torokkal.
Hogy lehet elkapni a közösségi oldalon „Mészáros Bob” néven posztoló, titokzatos bosszúállót, aki mesterien elrejti a digitális nyomait? Egyáltalán, Hasfelmetsző twitterezne, ha élne? A bostoni fojtogató frissítené az állapotát a Facebookon? Vagy csak egy pszichopata magamutogatásáról van szó, és egész másutt kell keresni a gyilkost?
Max Wolfe nyomozó egyre közelebb jut az áldozatok közös múltjának sötét titkához, de közben a gyilkos is egyre közelebb jár hozzá – s ami még riasztóbb, az anyátlanul maradt kislányához…
Pörgős, kőkemény brit krimi Londonból, a nemzetközi bestselleríró Tony Parsonstól.
Hatfős asztaltársaság találkozik havi rendszerességgel egy étteremben, hogy történetekkel szórakoztassák egymást egy jókedélyű vacsora keretében. Egyikük minden alkalommal vendéget is hoz, aki különleges problémákkal szembesíti a társaságot: megoldatlan bűnügyekkel, izgalmas rejtélyekkel, amelyeket csupán megfeszített agymunka árán lehet felgöngyölíteni. Ezek a legkülönfélébb szakmákban tevékenykedő férfiak – mert zártkörű klubjuk csak férfiakat fogad be – Sherlock Holmest és Hercule Poirot-t megszégyenítő logikával derítik fel a gyilkosságok, tolvajlások és más gaztettek elkövetőit, sőt időnként az is a rejtély részét képezi, hogy egyáltalán mit követtek el. A legendásan széles érdeklődési körű szerző ezúttal ismét új utakra merészkedik, bebizonyítva, hogy nemcsak az SF-hez és a fantasyhez, valamint az ismeretterjesztéshez ért, hanem a szórakoztató és izgalmas krimitörténetek írásához is. „Kevés művemet élvezem annyira, mint Fekete Özvegyeim történeteit.” – Isaac Asimov
Új, modern fordításban!
A Maurice Leblanc által teremtett úri csirkefogó, Arsène Lupin olyan, mint egy igazi francia arisztokrata – szellemes, elbűvölő, zseniális és ravasz… valamint a világ legjobb tolvaja. Ebben a klasszikus történetben Lupin szembekerül az egyetlen ellenféllel, aki talán meg tudja állítani: magával a legendás brit úri nyomozóval, Herlock Sholmesszal. De ki kerül ki kettejük macska-egér játékából győztesen?
Kötetünkkel Eraszt Fandorin három újabb kalandját veheti kézbe a magyar olvasó. A legendás magánnyomozó természetesen mindegyikben roppant nehéz kihívásokkal szembesül. Az akadályok leküzdéséhez minden tudására és képességére szükség van: a keleti harcművészetekben és bölcsességekben való jártasságára, kiemelkedő erejére és éles eszére. A kritikus helyzetekben ezúttal is nagy szerepet kap erkölcsi igényessége, nagyvonalúsága és kényes ízlése. Mindaz együtt van tehát, amivel a sztárszerzővé vált Borisz Akunyin (azaz Grigorij Cshartisvili) a Fandorin-sorozat korábbi regényeiben is oly vonzó, színes figurává avatta népszerű hősét. A lebilincselő izgalmakban, talányos epizódokban bővelkedő krimikből most sem hiányzik a már megszokott könnyed humor. A kegyetlenségek nyomasztó hatását pedig az író életszemléletének rezignált derűje enyhíti.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.