Mr IKEA borító
Beleolvasok

Mr IKEA

Így lehet belőled világhírű milliárdos

Johan Stenebo húsz éven át volt az IKEA egyik vezető igazgatója. Most kíméletlen őszinteséggel írja le, milyen módszerekkel vezette Kamprad a svéd vidéki áruházból felépített vállalatot, hogyan fanatizálta rosszul fizetett munkatársait, hogyan tett szert rendkívüli nyereségekre.
Kitér Kamprad náci kapcsolataira, bemutatja összetett, Stasi-mintára épülő, kémekkel operáló üzleti kultúráját, leleplezi, hogyan használta fel a médiát, valamint a Greenpeace-hez és WWF-hez hasonló szervezeteket az IKEA környezetvédelmi botrányáinak eltussolására.

Cégvezető még sosem tárta ilyen kendőzetlenül a nyilvánosság elé vállalatának rendkívüli sikereit és kudarcait – és valószínűleg soha nem is fogja. Johan Stenebo pályafutását az IKEA milliárdos alapítójának és tulajdonosának, Ingvar Kampradnak a személyi asszisztenseként kezdte, majd létrehozta a bevételi rekordokat döntögető leedsi áruházat. Később a legfontosabb bútoripari területek globális igazgatója lett, végül az IKEA GreenTech nevű befektetési vállalat vezérigazgatójává választották. Ez idő alatt az IKEA a világ legnagyobb lapraszereltbútor-kereskedőjévé vált, évi 700 millió látogatóval.

További információk

Formátumok

fA fülszöveg köszönö viszonyban sincs a tartalommal és ennélfogva elég félrevezetö. Igaz ugyan, hogy megtudunk néhány érdekességet az Ikea alapítójáról, de a könyv lényegében a vállalat müködéséröl szól. Megismerhetjük a teljes vállalati felépítést és azt a folyamatot, aminek a végén a búor bekerül az eladó termékek sorába. Az író szerintem néha csapongó volt, néha a szöveg túl száraz, de mindig a megfelelö helyen csöpögtetett egy kis érdekességet, hogy ne veszítsem el az érdeklödésemet.

Ezekkel együtt is megveheted

Mr IKEA borító

+

Karády 100 borító

+

Szinyei Merse Pál borító
4 179 Ft

210 pont

Vélemények (1)

3

1 értékelés

Anett