Mi sem voltunk angyalok borító
Beleolvasok

Mi sem voltunk angyalok

Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebből vérzik. A második gyerek megfoganásáért reménytelen küzdelem folyik, és úgy tűnik, a kapcsolatukban már végérvényesen elbeszélnek egymás mellett. A karrierjük köti le őket, a hivatásuk adja számukra a boldogságot, bár Péter azt épp egy másik nő mellett is keresi. Dóra lába alól pedig nemcsak ez húzza ki a talajt, hanem munkája elvesztése is. Hiába kínálnak neki lehetőséget Brazíliában, úgy érzi, talán először itthon kellene rendbe tennie az életét. Vajon milyen szerepe lesz ebben a szállodacsoport sármos külföldi vezetőjének, egy dubai sejknek és egy tizennyolc éves lánynak? Péterrel visszatalálhatnak-e egymáshoz? Mit tudnak mindebben segíteni a barátnők? El tudják-e simítani a köztük lévő feszültséget, győzedelmeskedhet-e a barátság?

Az a nagyjából kétszázezer olvasó, aki megvette és imádta Fejős Éva egzotikus helyszínen játszódó romantikus sikerkönyvét, már régóta várja, hogy a Hotel Bali és az Eper reggelire szereplőivel újra találkozzon. Elérkezett a pillanat: Dóra, Gabi, Szilvi és Judit visszatér, hogy megmutassák a barátság erejét, és azt, hogy bár megtorpanhatunk, feladni viszont nem érdemes, legyen szó álmokról, apa-lánya kapcsolatról vagy éppen a szerelemről.

További információk

Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

4 040 Ft

203 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud