ÁRKÖTÖTT

i

Mi az az élet, ami élni akar benned? borító
Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Mi az az élet, ami élni akar benned?

Eszközök egy boldog(abb) élethez

ESZKÖZÖK EGY BOLDOG(ABB) ÉLETHEZ

A változás és a könnyedség mindig csak egy választásnyira van tőlünk.

Ez a könyv azoknak szól, akik egész életükben tudták: lennie kell valami másnak túl azon, amit a világban látnak. Azoknak, akik gyermekként álmodoztak, nagy dolgokról fantáziáltak, aztán felnőtté váltak és feladták, elfelejtették az egészet. Beálltak a sorba, majd szépen lassan levagdosták az összes részüket – amitől igazán különlegesek és önmaguk voltak – cserébe azért, hogy ne lógjanak ki túlságosan.

Van az a pont, amikor már mi magunk sem tudjuk, kik vagyunk a kapcsolatainkon, a munkánkon és az ítéleteinken túl, mert rég elveszítettük a kapcsolódást önmagunkkal. A jó hír, hogy van másik út. 

A könyv megmutatja neked az utat önmagadhoz, és tanácsok helyett eszközöket ad ahhoz, hogy újra szabad és boldog lehess a saját definíciód szerint. Látszólag könnyed olvasmányban lesz részed, de a felszín alatt végig dolgozik majd az a már benned is ott bujkáló tudás, amelyre most te is éberré válhatsz. 

Mit választhatsz itt és most, ami megváltoztat mindent – amiről azt hitted, hogy lehetetlen megváltoztatni? Az a személy, akivé válni szeretnél, vajon most mit választana?

==================

Erdélyi Nikolett a Nikolett.com alapítójaként emberek ezreit inspirálja mindennap a változásra és egy izgalmasabb élet megteremtésére. 
Sokáig feladta önmagát, hogy „normális” legyen, és megfeleljen a külvilág elvárásainak. A 2015-ben bekövetkezett súlyos balesete kapcsán ráébredt, milyen szabadnak lenni saját és mások ítéletétől, melynek hatására gyökeresen megváltoztatta addigi életét. 
Célja, hogy hétköznapi nyelven, emberközelien és érthetően adja át azt a tudást, amellyel mindenki képes új irányba terelni az életét. Tanfolyamain, online programjain és a Briliáns-tagságon keresztül töretlenül azon dolgozik, hogy ráébressze az embereket a képességeikre, és olyan eszközöket adjon a kezükbe, amelyekkel könnyedén teremtik az életüket.

hu.nikolett.com

====================

"Mi van akkor, ha most van itt az idő  valami teljesen másra?
A könyv, amit most a kezedben tartasz, egy valós, „némiképp normális” személy története, aki sokunkéhoz hasonló utat járt be, és volt elég bátorsága, hogy olyan dolgokat válasszon és változtasson meg, amit a legtöbb ember lehetetlennek gondolna.
Azon ritka könyvek egyike, mely mindnyájunkhoz szól: egy könyv, amit egy hozzád és hozzám hasonló ember írt, aki felfedezte a varázslatot önmagában. Nikolettnek volt bátorsága – teljes sebezhetőséggel – leírni azt az utat, melyet kevesen mertek bejárni: a reménytelenségtől a mérhetetlen reményig, a szomorúságtól az örömig, a tragédiától a diadalig, a halál közelségétől a teljes élet megvalósításáig.
Azt gondolhatnánk, hogy annak létrehozásához, amit Nikolett bemutat, tudnunk kellene, hogy kivételes tehetséggel vagyunk megáldva, valójában azonban  a könyv legnagyobb ajándéka az, hogy ráébreszt ben-nünket, a varázslat mindnyájunk számára elérhető. Emellett arra inspirál, hogy tudd: nem kell tökéletes-nek lenned, hogy változást és talán még csodákat is létrehozz az életedben és az életedként.
Ahogy azt Nikolett mondja: »Te vagy a varázslat!« Éppen most!” 
Dr. Dain Heer

További információk

Karácsonyfa ág
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Mi az az élet, ami élni akar benned? borító

+

Olvass és Gazdagodj borító

+

Változtasd meg a gondolkodásod, és megváltozik az életed - Előadás borító
Karácsonyfa ág
13 570 Ft

680 pont

Karácsonyi fények