Megtalált életek borító
Beleolvasok

Megtalált életek

Az Elrabolt életek című kötet alapjául szolgáló igaz történetek

-

Az 1920-as évektől 1950-ig Georgia Tann gyerekeket bocsátott áruba a memphisbeli Tenessee Árvaházban. Több mint 5000 gyereket ajánlott fel örökbe fogadó szülőknek, eltitkolva előlük a tényt, hogy a gyerekek egy része egyáltalán nem árva, hanem erőszakkal vették el őket szegény családoktól, bajba került egyedülálló anyáktól, vagy egyszerűen olyan nőktől, akiknek azt hazudták, hogy gyermekük a szülés során meghalt. Lisa Wingate valós eseményeken alapuló regénye, a világszerte több mint 2 millió példányban elkelt Elrabolt életek hívta fel a közvélemény figyelmét Tann szörnyűséges vállalkozására. Voltak, akik addig keveset vagy semmit nem tudtak örökbefogadásuk körülményeiről, és a regény révén döbbentek rá a megrázó valóságra. A kötet hatására sokan döntöttek úgy, hogy utánajárnak a gyökereiknek, és megkeresik a családjukat. Judy Christie és Lisa Wingate ebben a kötetben tizenöt örökbefogadott történetét mutatja be. Megtudjuk, hogy a gyerekeket hogyan szakították el a családjuktól, és tanúi lehetünk, ahogy az addig testvér nélkül élő felnőttek életük utolsó éveiben találkozhatnak vér szerinti testvéreikkel. A legmegindítóbb pedig talán az, amikor a szereplők visszatérnek a tragikusan korrupt Tenessee Árvaházba, hogy együtt idézzék fel közös sorsukat.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    392 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789634338154
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Megtalált életek borító

+

Zápor borító

+

Forr a bor borító
4 479 Ft

225 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud