Naomi Bowes gyermekkorában egy éjjel titokban apja nyomába szegődik, és azon az éjszakán az ártatlanság számára örökre elvész. Iszonyú dolgokat fed fel azáltal, hogy kiszabadít egy erdei veremben fogva tartott lányt, ezzel hírhedtté téve apját, aki a borzalmas bűnöket elkövette.
Naomi Carson néven sikeres fotóssá válik, és utazásai során egyszer csak rátalál egy olyan helyre, amely rendkívüli módon vonzza – ez azonban több ezer mérföldre van mindentől és mindenkitől, amit és akit addig ismert.
A nő szeretné fenntartani magányos életformáját, Sunrise Cove lakói azonban valami módon folyton elérik, hogy megnyíljon előttük – különösképpen az eltökélt Xander Keaton.
Naomi érzékeli, ahogy sorra leomlanak a maga köré emelt falak, és annak is tudatában van, hogy titkon mindig is arra az életre vágyott, amit ez az új helyzet tálcán kínál neki. De már oly sokszor kellett rádöbbennie, hogy a múlt fenyegető árnya mindenhová követi…
100 pont
Nora Roberts négy részből álló regénysorozatának címszereplője a négy gyerekkori barátnő, Parker, Emma, Laurel és Mackensie. Kislány korukban mindig esküvőset játszottak, felnőttként pedig megalapították a Kézfogó rendezvényszervező ügynökséget.
Az első történetben Mackensie életét ismerjük meg közelebbről. A tehetséges esküvői fényképész feladata a szenvedélyek, a röpke pillanatok és az emlékezetes események megörökítése. Művészi fotóin örömtől sugárzó menyasszonyok mosolyognak, büszke szülők könnyeznek, meghatott rokonok ünnepelnek. Hivatása a boldogságról szól, a saját életébe mégsem meri beengedni az érzelmeket. Miért nem bízik másokban és magában? Mi történik, ha találkozik egy olyan férfival, aki megrendíti a világát, és rádöbbenti a saját gyávaságára? Vajon a félelem és a bizalmatlanság győzedelmeskedik, vagy van remény a csodára? Miért játszik olyan fontos szerepet a történetben egy kék pillangó, és egy mindent meghatározó gyerekkori pillanat?
Az írónő három legkedvesebb, Írországban játszódó története
Nora Roberts gyönyörűen meséli el a legendákat, behatóan ismeri Írországot és az ott élő, sodróan szenvedélyes embereket. „Egyre jobbak és jobbak az írásai” (Millwaukee Journal Sentinel). Most egy kötetbe gyűjtve jelenik meg ez a három, a mágiáról, szerelemről, és ennek az elragadó országnak a szépségéről szóló kisregénye – bizonyságul, hogy a New York Times első számú bestsellerírónője valóban „mestere a hivatásának” (People).
A Megbabonázva című történetben egy gyönyörű nő ezer évig tartó bűbájt bocsát álmai férfijára – és ezzel olyan rémálmot szabadít el, amivel csak a szerelem veheti fel a harcot… A Mindörökké egy bájos lány utazását meséli el egy másik világba – és megjelenik benne egy jóképű művész is, aki képes átalakítani a szerelem erejét. Az álmok birodalmában egy fiatal lány kerül kapcsolatba egy idegen férfi múltjával – és az átokkal, ami mindörökre saját álmai csapdájába zárta.
Az új királynő tiszteletére a Hold három istennője három csillagot teremtett, egyet tűzből, egyet jégből, egyet vízből. A csillagok azonban lehulltak az égről, és ezáltal veszélybe került a világok sorsa. Könyvünkben három nő és három férfi egyesült erővel keresi a csillagokat…
Sasha Riggs visszavonultan élő festőművész, az őt gyötrő rémálmokat rendkívüli festményeken örökíti meg. Látomásai Korfu szigetére vezérlik, ahol találkozik öt emberrel, akik a Tűz csillagát keresik. Sasha felismeri mindnyájukat, hiszen már korábban megfestette őket: a bűvészt, a régészt, az utazót, a harcost és a magányost. Mindnyájuknak küldetése van, és mindnyájuk körül valami titok lappang.
Sasha, a látó kovácsolja eggyé a csapatot, és rájön, hogy Bran Killian, a bűvész hatalmas erővel és beleérző képességgel bír. Sasha küszködik ritka adottságával, de Bran mellette áll, hogy támogassa, felrázza kishitűségéből, és higgyen benne.
Sasha és Bran azonban csak kettő a hatból, akiknek együtt kell működniük, hogy a tenger alatt, a földben rejtőző Tűzcsillagot megtalálják. Bizalmukat, egységüket, szerelmüket beárnyékolja egy sötét erő, amely mindent képes lenne tönkretenni, ami az útjába áll, hogy megkaparintsa a csillagot…
„A GYILKOSSÁGHOZ A GONOSZ ÉRT CSAK IGAZÁN”
Eve Dallas hadnagy ingoványos talajra téved, miközben egy ismerős rendőr halálát vizsgálja. A szakmai irányelveket a hűség elé kell helyeznie. De amikor valaki egy holttestet hagy az otthona előtt, a nyomozása személyes indíttatást kap. Pályafutásának legveszélyesebb ügyébe keveredik, miközben szerető férje, Roarke, minden egyes lépését figyelemmel követi. Minden egyes lépésénél felül kell vizsgálni a jóról és a rosszról alkotott elképzeléseit – miközben egyre közelebb kerül ahhoz, hogy szembesüljön az emberekben lakozó legcsábítóbb gonoszsággal…
Még a csúcstechnológia korában is nehezen halnak ki a régi hiedelmek…
Ha tetszett a 365 nap, tetszeni fog az Elbűvöl is!
Ismerd meg Mia Laurent és az Elbűvöl-ben, a legexkluzívabb Los Angeles-i felnőttklub csábító világában átélt élményeit.
Mia egy egyedülálló, huszonegy éves lány, aki egy Nyugat Hollywood-i boltban dolgozik, és arról ábrándozik, hogy egy nap divattervező válik belőle. Amikor váratlan felkérést kap, hogy dolgozzon az Elbűvöl-ben, L.A. gazdagoknak szánt vezető felnőttklubjában, Mia belemegy. A fizetés a legvadabb elképzeléseit is felülmúlja.
Mia a klub igazgató-helyettesének, a szőke és borongós kedvű Richard Booth-nak lesz a titkárnője. Richard nemcsak az egyik legszebb és leggazdagabb L.A.-i férfi, de a klub vezető dominánsa is. Miát egyszerre vonzza és megrémíti, amikor a férfi felfedi heves vágyait, amik semmihez sem hasonlítható, korlátokat nem ismerő gyönyörrel fenyegetnek. Mia tudja, hogy a vonzalma a vesztét okozhatja, de elsöprő érzései miatt védtelen a férfi közeledésével szemben.
Mia nem is sejti, hogy az Elbűvöl vonzó igazgatója, a harmincnégy éves Cameron Cole, aki egyben a klub pszichiátere is, szándékosan csábította a klubba, hogy megmentse a legjobb barátját és betegét, Richardot az izgalmak rögeszmés hajszolásától. Cameron mesterien tervez meg szexi helyzeteket, hogy biztosítsa Richard és Mia összekerülését, mert azt reméli, hogy a szerelem megmenti a barátját.
Ám fennkölt szándékai ellenére is rabul ejti Mia felejthetetlen ártatlansága. Felébred benne a szenvedély és a kéjvágy, és veszélyes szerelmi háromszög alakul ki közöttük. A tilalom világa. Az Elbűvöl ölelése.
A múltat nem lehet elég mélyre temetni. Miután Léo édesanyja rejtélyes körülmények között meghal, a fiú tíz év után visszatér Thaiföldre. Nem csupán a háztól akar szabadulni, de saját belső démonjaitól is, amik annak idején egészen Párizsig üldözték. Ám korántsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezte. A fájdalmas emlékek egyszeriben testet öltenek, amikor eltűnik egy kisfiú, Amphawa utcáin pedig ismét megjelenik a rettegés.
A helyi rendőr ráadásul nem más, mint Than, aki már gyerekként is Léo idegeire ment az állandó szabálykövetésével.
Than és Léo között sosem volt felhőtlen a viszony, a viszontlátás azonban a régi sérelmek mellett új, eddig ismeretlen érzéseket is felszínre hoz a fiúban.
Szenvedély, ármány, fájdalom és vágy örvényében találja magát, neki pedig döntenie kell, hogy tovább menekül-e.
Vajon Than képes lesz megtalálni az összefüggést a tíz évvel ezelőtti bűntény és a mostani eset között?
És képes a szerelem begyógyítani a sebeket, amiket egy életen át magunkkal hordozunk?
A ThanLéo Story lenyűgözően izgalmas és romantikus regény a BL rajongóinak.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.