„A ,7–11 évesek legyenek képesek különbözõ tárgyakat, embereket, eseményeket különbözõ nézõpontból bemutatni a média variációs lehetõségeinek kihasználásával.” Ez a szöveg tantervi részlet Nagy-Britanniából, ahol 1990-tõl a média kötelezõen oktatott mûveltségi területté vált. „Figyelemre méltó, hogy a hazai oktatási rendszer követelményei között nem szerepel a 6–12 éves gyerekek médianevelése” (M. Tóth Géza, 1998.) Ez azért is különös, mert Európa gazdaságilag fejlett országainak tantervi rendszere a kisiskolás korú gyerekek médiaoktatására nagy gondot fordít. Ez az a korosztály, amely az audiovizuális média hatásaival szemben a legvédtelenebb. Szüleik, akik már jórészt maguk is a „képcsõ-nemzedékek” közé tartoznak, sem mindig képesek a gyermekeik számára esetleg káros hatású hang- és képözönt megszûrni. A ,fõ feladat az, hogy tanuljunk meg okosan együtt élni a médiumokkal, megtanítani kezelni azokat, s okosan használni gyerekeink (irányított és ön) én-építkezéséhez. A ,szelektálási, feldolgozási, beépítési készségek ki­alakításában nagy szerepe van a médiapedagógiától, -pszi­cho­lógiától muníciót kapó pedagógusoknak. Mind­ezek miatt is nagy jelentõségû a tanárjelöltek mé­di­a­orientációja, az ilyen szakirányú képzés és gyakorlati felkészítés. A ,szerzõ