Meddig jössz borító
Beleolvasok

Meddig jössz

A vidéki színház fiatal színésznője, Lili beleszeret a híres-nevezetes fővárosi rendezőbe. A helyzet reménytelen: a férfi nős, a válás fel se merül. Lili próbál, igyekszik megfelelni a színházban és a titkos viszonyban, várja a kedvező pillanatot, de csak üresjáratok vannak a színpadon, a színészházban, jószerivel mindenütt. Közben figyel, s hogy az üresjáratokat kitöltse, éles szemmel nézi, mi történik körülötte. Figyelő tekintete és belső monológjai, csípősen vicces párbeszédei nyomán megelevenednek a színház szereplői. „– Tudnod kell, hogy a mi házasságunk működik – mondta Miklós az első közös délutánunkon a kölcsönkapott lakás ágyában, mert úgy érezte, legalább az egyik oldalon tiszta helyzetet kell teremtenie. – És ha a mosógéped működne úgy, mint a házasságod? – érdeklődtem. – Micsinálnál vele? Kidobnád, vagy még szerelgetnéd egy kicsit? – A mosógépem? – kérdezte döbbenten. – Te nem vagy normális. Igen, azt hiszem, kidobnám. Megnyugodtam. Egy csapágyas, a lépcső alá betolt és lomtalanításra váró házassággal valahogy képes leszek együtt élni. Egy ideig mindenképpen.” Sándor Erzsi színészNŐ. Talpától a feje búbjáig. Belesünk vele a színpad takarásába, a büfébe, a próbákra és Erzsi szívének csatornáiba. Egyik izgalmasabb helyszín, mint a másik. Olvassák olyan szeretettel ezt a könyvet, ahogy én tettem! Csalódás KIZÁRVA. Kútvölgyi Erzsébet

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    248 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789633555712
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Meddig jössz borító

+

Megy, ment, elment borító

+

Világok közt a szabad ég borító
5 090 Ft

255 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud