ÁRKÖTÖTT

i

Második leány és a hűség borító
Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Második leány és a hűség

„Nem tudom, mire kellettem. Egyáltalán minek kellett megszületnem, amikor a bátyám ott volt örökösnek, a nővérem szépnek, én meg mindig kizárólag a feleslegnek pottyantam közéjük.” 
Sosem könnyű megtalálni a helyünket a világban, hát még ha egy olyan korban élünk, ami egyszerűen túl gyorsan változik. Vagy talán nem is, azonban ráhatás nélkül mindenképpen ki vagyunk szolgáltatva az isteni gondviselésnek. Ami vagy létezik és csupán korlátoltak vagyunk megérteni a bölcsességét, vagy esetleg mindössze vakszeszélyből fordulnak fel fenekestől az életek lehetetlen véletlenek és tragédiák miatt. 
Ahogyan Gizella élete is megperdült, amikor tartalékból hirtelen menyasszony lett. Akkor is, ha sosem készült erre és minden józan számítás szerint túl fiatal lett volna bármi ilyesmihez. Mindez nem számított, hiszen egy olyan korban született, amikor a házasság nem csupán jog, hanem kötelesség volt. 
Egyenesen a békéért. 
Tehát nem mondhatott nemet. 
Alternatív történelmi regény a választás szabadságáról és a hűségről a posztromantikus kor embereinek.   

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2025-01-16

  • document icon

    hossz

    100 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789636397661
Karácsonyfa ág
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Második leány és a hűség borító

+

Romana különszám 93. borító

+

Romana 448. borító
Karácsonyfa ág
7 670 Ft

385 pont

Karácsonyi fények