Beleolvasok

Majdnem összes

„Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam.” (A Szerző) Részletek a bevezetésből:„Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a bár című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz-ben, mert... csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek.”

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

3 511 Ft

176 pont