Fasírozott hús volt - apám labdapecsenyének hívta - tökkáposzta-főzelékkel. A háborúban ritkán ettünk húst, akkor is keveset. Tilette titokban a vállamon, a hajam alatt kuporgott. Tilos volt az asztalhoz vinni. Lázba jött a hús szagától, és egyenest a fasírtra ugrott. Apám utánakapott, és felborította a vizeskancsót. A zuhatag elől Tilette a főzelékes tálba menekült. Kiparancsoltak macskástul a konyhába. Így, közöttük nincs helyünk. Pedig már gyűrűs menyasszony voltam. Igazgatói engedéllyel. Azzal a megkötéssel, hogy nem járhatok jegyesemmel karonfogva az utcán, és nyilvános helyen csak szülői kísérettel jelenhetünk meg. Macskák minden mennyiségben. Macskák a kisoroszi ház kertjében, macska az ágyban, macska a lépcsőházban, macska az ebédlőasztalon. Saját macskák, talált macskák, ismerősök macskái. És az ismerősök, igen, ebben a könyvben is sorra felbukkannak a társak és barátok, akik Polcz Alaine életének tanúi voltak, és akikről megértő szeretettel és néha finom iróniával tesz tanúságot újra meg újra: Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Nádas Péter és mindenekelőtt Mészöly Miklós.