ÁRKÖTÖTT

i

Londonsztori borító
Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Londonsztori

Aliz ​mindent elért, amit egy fiatal sminkes csak kívánhat: egy népszerű televíziós műsor stáblistáján szerepel, stabil kapcsolatban él, és úgy érzi, hogy végre minden a helyére került. Egyetlen nap alatt azonban a magánélete összeomlik. Azt hitte, menyasszony lesz, csakhogy barátja eljegyzés helyett szakítással lepi meg.
A hirtelen jött csalódás elől Londonba menekül, hogy nővérénél töltsön néhány napot, amihez le kell győznie a repüléstől való félelmét. Ebben egy véletlenül mellé sodródó angol fiú segít neki – végigbeszélgetik a zökkenőmentesnek egyáltalán nem mondható utat.
A leszállás után útjaik különválnak, és úgy tűnik, hogy ez a rövid ismeretség itt véget is ér. Azonban Aliz nem számol azzal, hogy váratlan érkezése a nővére életében is átrendezi az eseményeket, és hamarosan teljesen egyedül találja magát Londonban. Egy ismerős marad a hatalmas városban: a repülőn megismert fiú.

A Londonsztori Leiner Laura régóta várt romkomja, amely humorral, érzelmekkel és váratlan fordulatokkal mutatja meg, hogy néha egy véletlen találkozás és egy ismeretlen város vezet el az újrakezdés lehetőségéhez.

További információk

Karácsonyfa ág
Formátumok

Anchor

Ezekkel együtt is megveheted

Londonsztori borító

+

Te vagy az esetem borító

+

Bianca 353. borító
Karácsonyfa ág
10 788 Ft

540 pont

Vélemények (1)

4

1 értékelés

Anchor

4

Karácsonyi fények