Lélekharang (részlet) „Ma még a szívemben az otthonod. Itt érezlek legbelül, és itt vigyázok rád. Nem sürgetem az időt. Rábíztam magam, hogy érlelje ki bennem a változást. Tudod, a keserűség legmélyebb pontján a lelkem úgy lüktetett, kongott legbelül, mint a harangok zúgása. Éles, hasító hangon figyelmeztetett, hogy ébrednem kell! Eltompította a külvilág zaját. Minden egyes dobbanással azt üzente, hogy szabadulnom kell a fájdalom fogságából. Amikor újra és újra megszólalt ez a lelkemben pulzáló lélekharang, tudtam, hogy mielőbb meg kell találnom az Isten kegyelmén keresztül a nyugalmam, a békém, a boldogságom, a jobb életem útját. Hosszú volt az út. Hosszú és nehéz. Amit időről időre átjárt ez a lelket szorító lüktetés. Ezt a fájdalmat melletted tanultam, ettől változtam és lettem egy új ember, egy egész más Sophie Jobert, mint aki valaha volt. Megtanultam, hogy mennyi mindenben tévedtem: abban, amit gondoltam az emberekről, a kimondott szavakról, tettekről és érzésekről. Az elmúlt években sokszor néztem úgy a történetünket, mintha a saját filmem látnám, amiben én vagyok a főszereplő. Ma is olyan, mintha újranézném, de már másként, mert más a filmem valósága. Idővel megértettem, hogy a fájdalom és a nehézségek ellenére egyedül csak a küzdelmeink a fontosak! Azok a pillanatok, amikor minden nappal egyre erősebb és erősebb lettem.” (Sophie Jobert) Hogyan álljunk talpra? Hogyan szabaduljunk az érzelmi megkötözöttségeinktől? Mennyire vagyunk képesek változni? Felismerjük–e a tévedéseinket? Hogyan engedjük el jól azt, akit valaha szerettünk? A valóságot látjuk ezek után? El tudunk jutni a megbocsátásig? Hogyan találunk újra önmagunkra? Sophie Jobert története ezekre a kérdésekre is megadja a választ az olvasónak. Hiszem, hogy az életünk megpróbáltatásai ellenére, a szereteté a végső győzelem. Bátran higgyenek Önök is ebben; hiszen a minden félelmet megszüntető szeretet, maga Jézus Krisztus, az Örökkévalónak Fia! Akinek az oltalmában meggyógyul a sebzett szív és teljessé válik az élet.