Beleolvasok

Lehet könnyebb

Engedd el a múltat, éld meg a jelent és légy nyitott a jövőre

„Azokban az években, amikor cserben hagytam önmagam, az elmémet nehéznek éreztem. Tudtam, hogy találnom kell egy tisztább utat, amin elindulva LEHET KÖNNYEBB az életem.”

Yung Pueblo gyógyulás felé vezető útja csak azután kezdődött, hogy a napjainkban sokakat érintő függőség mind testileg, mind lelkileg megviselte. A megoldást keresve rájött, ahelyett, hogy menekülne a szorongása és félelmei elől, azokkal szembenézve, őszinte önvizsgálattal tud a mentális egészség útjára lépni. Amint rendszeresen me- ditálni kezdett és megtanult bízni az intuícióiban, kezdte jobban érezni magát, és mélyebben meg tudta élni a szeretetet. Rögös utat járt be, de sajátos irodalmi vénájával megmutatta mindannyiunknak, hogyan lehetséges a teljes gyógyulás. Utazásából szebbnél szebb versek születtek, ami által világhírre tett szert.

A Lehet könnyebb című könyvében a szerző most saját megélt tapasztalatain keresztül bemutatja, hogyan érhet- jük el az önmagunk iránti együttérzést, hogyan valósíthatjuk meg az elengedést, és ezeken keresztül az érzelmi érettséget. Ahogy megszabadulunk terheinktől, az elménk végre kisimul, és képessé válunk újra megélni a jelen pillanatot. Ahogy erősödünk és egyre inkább elmélyül az önismeretünk, a mi felelősségünk – és egyben a gyógy- ulás útjának része –, hogy olyan lépéseket tegyünk, amelyek támogatják nemcsak saját, de embertársaink egészsé- gét és harmóniáját is. A könyv utolsó részéből azt is megtudhatjuk, hogyan járulhatunk hozzá mi is egy olyan világ megteremtéséhez, amely mélyen együttérző.

Yung Pueblo Diego Perez írói álneve, jelentése„fiatalok”. A név azt hivatott érzékeltetni, hogy az emberiség a figyelemre méltó növekedés és gyógyulás korszakába lép, amikor is sokan mélyítik el önismeretüket, és megszabadulnak régóta hordozott terheiktől. Reményei szerint ahogy egyre többen meggyógyulunk, cse- lekedeteink tudatosabbá válnak, döntéseinkben együttérzőbbek leszünk, gondolataink letisztulnak, és a jövő tisztábbá, fényesebbé válik.

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

17 190 Ft

861 pont