A ​tengerésznek minden kikötőben van menyasszonya – tartja a mondás. Node felesége?… Márpedig Pierre Lotinak, ahogy Japán partjainál horgonyt vet hadihajójuk, első dolga házasságot kötni egy helybeli leányzóval. A különös esküvő után lakást bérel, s addig a néhány hónapig, amíg a nemzetközi kikötőből tovább nem vezénylik, Krizantém asszony lesz a társa. A szigetország csak nemrég, a 19. század közepe táján lépett ki a teljes elzártságból, épp ezért egzotikuma mágnesként vonzza az európai, amerikai utazókat, s ezt az őslakosok alaposan ki is használják. Nagaszaki igyekszik mindenben kiszolgálni az idelátogatókat: emléktárgyárusok, riksakulik, teaházak tömkelege csábítja pénzköltésre az idegent. Az író mindvégig távolságtartással figyeli porcelánbaba kinézetű, sárga asszonyát és ferde szemű, folyton mosolygó és hajbókoló új „családját”. Mélyebb nyomokat hagy benne a táj, a növényzet varázslatos szépsége, a színpompás ünnepségek hangulata, a belső kertek bája. Mint bármely útjáról, innen sem tér haza üres kézzel. Buddhák, szörnyek, vázák töltik meg poggyászát, mikor elhajózik. S ezek a kincsek máig a rochefortbeli házában berendezett múzeum japán szobáját díszítik.