Ördögh Szilveszter megkísérli megérteni. Nem vádolni, nem védeni, nem elítélni, nem fölmenteni, szeretni, nem gyűlölni, nem átkozni, nem áldani. Megérteni. Krimi izgalmú időutazásra hív. Évtizedekkel a történések után, megszelídült indulatok, érzelmek közé. Amikor az emlék pontosabb, elevenebb, mint a jelen. A parányi idő, mely fölött hatalmunk van. Múlt és jövő más. Múltról hazudozni lehet. Megváltoztatni nem. A jövőért bármit tehetünk, az eredmény nem függ tőlünk. A csalóka félmúlt csak igeidő. szerelemhez, barátsághoz hű az árulóvá lett ember. A tett után szétválik áruló és árulás. az árulás idővel igazolódhat, az áruló áruló marad. Évek múltán segít a hatalom. Új nevet, sorsot, új életet ad. sikeres életet. Csodálják, tisztelik, bár némely döntése nem érthető. Természetesen. Hisz előző, igazi életén kell ajándékba kapott új életéből ítélnie. Erős a múlt, a hatalom sem bír vele. Adhat új folytatást, de nem képes megsemmisíteni az előzményeket. De ő a hatalom. Ha kell, hazudik. Ám változtatni nem áll hatalmában. Szerencsére.

Az elsodródott évtizedről szól Ördögh Szilveszter posztumusz kötete. Arról, hogy "az élet mindenkor igazabb, mint a legvegytisztább gondolati igazság, hogy az élet igazsága szép tud lenni, hogy a szép meg attól szép, hogy mulandó, s ami mulandó, az szomorú, a szomorúság pedig ábrándot veszejtően eszméltető, ábrándot veszejtően eszméltető pedig csak a valóság tud lenni."

A ​Szabadok Testvérisége – így nevezték számkivetett közösségüket a 17. századi karibi szigetvilágban tanyát vert kalózok. Gilbert és társai köztünk élnek, a zsúfolt és nyomasztó nagyváros az otthonuk. Elegük van az egyhangú hétköznapokból, torkig vannak a középszerűséggel, a fásult és megtört emberekkel, az uniformizált örömökkel, a menthetetlen sorsokkal. Ami egy jó heccnek indul, amit négy barát mámoros részegségben elhatároz, végül valóra válik: hajóra szállva maguk mögött hagyják eddigi elhibázott életüket, hogy egy kubai kapitány megszöktetésével végül a kalózok jamaikai fővárosában beteljesítsék álmaikat; szabadok legyenek, és beintsenek mindenkinek, aki hátra maradt. A Libertad fedélzetén azonban minden másként alakul… Fegyveres rablás, tűzharc a parti őrséggel, kokain- és embercsempészet, többrendbeli gyilkosság kerül a bűnlistájukra, és a négy fiatal váratlanul a sűrűjében találja magát; életre szóló döntések, sorsfordító választások közepette, miközben a barátság egyre gyengülő kötelékeibe fogódzkodva próbálják túlélni a kalandot.

E kötet a régmúltból felbukkanó, a lánykérést fontolgató, a dacos, a várakozó, a párja mellett is magányos, a búcsúkor is ábrándozó, az önfeláldozóan adakozó, a pusztítani vágyó, a trimágus, a vágytól fulladó, az elmúlást érző, az átfagyott, a gyászoló, a karizma iránti lángjait kioltani készülő, a feslettség iránt lángoló (Bukowskis), a nyomorba visszarántani nem akaró, lelkiismereti alapon eltaszító (Margies), a depressziós, a mindig második (önbizalomhiányos), az eldobott, az álmodozó, az undorban elhaló, a meglévő szerelmet kiszorító, a bosszúban tetőző, a számot vető és az abszurd szerelmekből kínál degusztációs menüt.
A kisebb-nagyobb amuse bouche-ok összeállítására a hagyományoknak megfelelően most is az alapján került sor, hogy ezek keltették fel a szerző érdeklődését függetlenül azok sötét vagy világos színezetétől.

„Aki zsigerből ír, rendkívül mélyre jut, s aki a mélybe tartó úton minden mondatát ösztönös tisztán látásból fogalmazza – áldott őszinteséggel ajándékoz meg… sodró erejű, alig elemezhető, inkább átélhető írás… a végén egy küzdelmes csatából érkezünk csapzottan – örökké velünk maradó átélhető sorsok birtokában… és megtapasztaljuk a szikrázó gyűlöletből táplálkozó szeretet lehetséges jelenlétét is… mondhatnánk, hogy ilyen nincs is – de van… nagyon is van, csak más a minősége és… gyönyörű… azt kérem, merüljenek mélyre a mondatok közé, e csodálatosan fogalmazott vallomásba –… megéri…. hála annak, aki felfedezte… hála annak, aki közreadja…" (Koltai Lajos – operatőr)

„Családom férfitagjai kivétel nélkül az erőszakban és a testi fenyítésben hittek. Akkor is, ha feleségükkel akarták pontosan tisztázni, hogy hol a helyük a családi hierarchiában, akkor is, ha éppen gyereknevelésről volt szó. Rájöttem, hogy az átélt borzalmakat csakis egy módon tudom túlélni: ha úgy teszek, mintha nem velem történne. Persze ez iszonyatosan nehéz játék. De gyorsan megtanultam, hogy ettől a játéktól függ az életem.” (Ozsgyáni Mihály)

Perger Éva esszékötetében olyan rejtjeleket fejt meg számunkra, amelyek nem meghatározó elemei hétköznapjainknak, ennek ellenére akár egész életünk útjelzőivé válhatnak. Vizsgál természeti jelenségeket, de olyan létállapotokat is, mint az álom, a melankólia, éjszaka, csillagok, tenger vagy akár a hóesés. Saját látásmódján átszűrve bocsájtja elénk azt az utat, amelyen végig haladva eljutunk oda, ahova minden ember vágyik.

Ahogy mentem egyre beljebb az erdő sűrűjében, rövidesen meg is találtam, amit kerestem: egy eldugott kis fakunyhót az erdő mélyén. Hazaértem.

Az írás, testet lelket őrlő keserédes gyötrelem, olyan tipródás, amelyet csak a művet értő, és élvező közönség szeretete oldhat. Tudom, a mai korosztály sajnos nem, vagy csak keveset olvas és olvasó nélkül nincs irodalom, de reményeim szerint ez talán megváltozik.