ÁRKÖTÖTT

i

Karácsonyfa ág borító
Beleolvasok

Könnyen, jól, hatékonyan

Nem a sikertől érzed jól magad. Attól leszel sikeres, ha jól érzed magad!

Rendszerint úgy hisszük, hatékonynak lenni annyit jelent, hogy az ember lélekszakadtáig dolgozik, s hogy a sikerhez vezető utat megannyi frusztráció és keserves nehézség szegélyezi. De mi van akkor, ha létezik egy másik út is?  
Dr. Ali Abdaal – több mint 4 millió követővel rendelkező hatékonyság-szakértő – egy kevésbé göröngyös és sokkal élvezetesebb ösvényt fedezett fel a sikerhez. Több évnyi pszichológiai kutatásaiból merítve rájött, hogy a hatékonyság és a siker kulcsa korántsem a robotolás, hanem az, hogy az ember jól érezze magát a munkája közben. Ha el tudod érni, hogy valódi örömed leld a munkádban, a produktivitás már jön magától. 
Megismerheted dr. Abdaal módszerét, ami három külön részből áll, melyek mindegyike a jóleső hatékonyság egy-egy aspektusát öleli fel. 
- Az I. részben kifejti, miként használd fel a jóleső hatékonyság tudományát arra, hogy új energiával töltsd fel magad. Megismertet a három „energiaforrással”, melyekből a pozitív érzelmeink fakadnak – a játékkal, a hatalommal és az emberekkel –, és elmagyarázza, hogyan teheted e tényezőket mindennapi életed szerves részévé.

- A II. részben megvizsgáljuk, hogyan küzdhetjük le a halogatást a jóleső hatékonyság segítségével. Bemutatja a három „hátráltató tényezőt” melyek rossz közérzetünkért felelősek és megtanítanak rá, miként háríthatod el az akadályokat. Ha ugyanis sikerül ezt megtenned, nem csupán a folytonos halogatástól szabadulsz meg egyszer s mindenkorra, de jobban is fogod érezni magad a bőrödben.

- A III. részben megvizsgáljuk, hogyan tartható fenn a jóleső hatékonyság hosszú távon. Megvizsgáljuk a kiégés három alaptípusát – a túlhajszoltság, a kimerültség, illetve az összhang hiánya miatti kiégést. Továbbá ismerteti, hogyan maradhatunk meg tartósan a fejlődés útján.
Ali cégalapítókról, olimpikonokról és Nobel-díjas tudósokról mesél inspiráló történeteket, akik mintegy megtestesítették a jó közérzeten alapuló hatékonyság elveit. Megosztja velünk, hogy milyen egyszerű és gyakorlatias változtatásokat érdemes foganatosítanunk életünkben már a mai napon, hogy jobb eredményeket érjünk el és boldogabban éljünk. 
A szerző felismeréseivel felvértezve nem csupán többet fogsz tudni elérni az életben, de a célig vezető úton is teljesebbnek és elégedettebbnek érzed majd magad! 
 

További információk

Karácsonyfa ág
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

Karácsonyfa ág
10 234 Ft

260 pont

Karácsonyi fények