Kommunistához mentem feleségül borító
Beleolvasok

Kommunistához mentem feleségül

Philip Roth Amerika-trilógiájának második kötetében a tőle megszokott lehengerlő stílusban meséli el a zsidó származású rádiószínész Ira Ringold felemelkedésének és bukásának megrendítő történetét. Ira kitalált alak, a nép egyszerű fia, a nagy amerikai vagány, kétkezi munkásként kezdi az életét, majd rádiós színészként fut be, és feleségül veszi a hollywoodi némafilmek tömegek által körberajongott sztárját, Eve Frame-et. Az álompár viharos magánéletét azonban teljesen felforgatja, hogy a férfi - mert épp a komor McCarthy-korszakban vagyunk - a kommunistaellenes boszorkányüldözés célkeresztjébe kerül. Roth zseniálisan felépített regényében hitelesen és lenyűgözően mutatja be a kommunista ideológia baljós vonzerejét éppúgy, mint azt, hogyan fertőzte meg a második világháború utáni évek kommunistaellenes paranoiája az amerikai értelmiség mindennapjait. A regény egyúttal olyan házassági dráma, amely bár sok szálon az adott korhoz kapcsolódik, de megrendítő lélektani mélységgel meséli el két olyan ember történetét, akiknek a nagy egymásra találásában és tragikus szakításában is van valami sorsszerű. Külsőre egy tiszta, esetlen, lapátkezű óriás, aki gyári munkás volt, rakodó volt, most pedig színész. Igencsak vonzók ám ezek a fickók. Nehéz elhinni, hogy egy ennyire érdes valaki gyöngéd is lehet. Gyöngéd érdesség, egy nagy, darabos pasas jósága és a többi, amit Eve ellenállhatatlannak talál.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    428 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789634799955
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

Kommunistához mentem feleségül borító

+

Delej borító

+

Kicsi kozmosz borító
7 798 Ft

390 pont