ÁRKÖTÖTT
i
| A végzős gimnazista Lovász Petra egy ködös novemberi délutánon futni indul a balatonfüredi Tagore sétányon, de soha nem ér haza. A rendőrség hiába kutatja át utána a tópartot, csupán egy fél pár cipőt találnak; a lánynak nyoma veszett. Az emberrablás mellett hamar felmerül annak a lehetősége is, hogy Petra önszántából távozott, amikor azonban kiderül, hogy az édesapja a szovjet űrprogram egyik kutatója, az eset az Országos Rendőr-főkapitányságon landol. Bogdán főhadnagy Adorján Mátéval és a férfi pszichiáter kedvesével, Lendvay Laurával karöltve azonnal beleveti magát az ügy felgöngyölítésébe. Nyomokból és gyanúsítottakból nincs hiány, ám úgy tűnik, mind zsákutcába vezet. Vajon hová tűnhetett a lány? Egyáltalán életben van-e még? És ha igen, sikerül a rendőrségnek időben a nyomára bukkannia? |
sorozat
kötet
5
kiadó
közzététel
2026-04-21
hossz
264 oldal
műfaj
nyelv
magyar
ISBN
Éva Kállai-Nyári
Amennyire vártam már az új kötetet, annyira volt csalódás. Laura már az első megjelenésekor is idegesítő, mindenhez is értő pszichológus, aki mellett a nyomozóknak csak mellékszerep jut. A fejezetek elején lévő hosszú leírások olyan érzést keltenek, mintha csak arra szolgálnának, hogy teljenek az oldalak. Indokolatlanul hosszúak, nem sokat tesznek a történethez. Olyan érzésem volt, hogy kapkodva, gyorsan íródott a könyv. Sajnálom, mert a kezdő trilógia nagyon tetszett.
Ezekkel együtt is megveheted
Éva Kállai-Nyári
6 napja
3
Károlyné
2 hete
5
Ágnes
3 hete
5
Anikó
3 hete
5
Roberta
1 hónapja
4