Amikor egy idegen civilizáció küldötte érkezik a Földre, úti céljául a torontói Royal Ontario Museumot választja. A múzeum egyik munkatársával, Thomas Jerichóval lép kapcsolatba, aki meglepődve veszi tudomásul, hogy Hollus, a pókszerű lény bolygónk történelmét jött tanulmányozni, párhuzamokat keresve más civilizációk sorsával. Nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, valamiféle kívülről rákényszerített rendezőelv nyomait kutatja a világegyetemben, más szóval Isten létének bizonyítékát.
Az ateista Jericho saját kételyeivel küzdve segíti Hollus munkáját, de az egyre meggyőzőbb érveket mind nehezebben utasíthatja el. Vajon ha létezik Isten, mi a célja velünk, emberekkel? És érdemes-e egyáltalán kutatni szándékai után, hiszen az Ő útjai köztudottan kifürkészhetetlenek.
Kanada legsikeresebb SF-szerzője a Lélekhullám után ezzel a regényével ismét a tudomány és a hit világának metszéspontjaira irányítja a reflektorfényt. Gondolatébresztő művét a megjelenését követő évben több díjra jelölték, és azóta is élénk vitákat generál olvasói körében.
100 pont
Jim Marchuk kanadai pszichológusprofesszor sajátos módszerével százszázalékos pontossággal megállapítható valakiről, hogy pszichopata-e. És lám, pszichopatákból sokkal több van, mint gondoltuk volna. Például a világ vezetői is azok.
Jimnek kiesett fél év az életéből, és egy tárgyalótermi trauma hatására kutatni kezd az emlékei után, melyekről kiderül, hogy nagyrészt hamisak. De kinek állt érdekében eltüntetni a valódiakat? És mi köze ennek a tudat három kvantumállapotához?
Ahogy Jim egyre mélyebbre merül a múlt rejtelmeibe, hajmeresztő felfedezéseket tesz, amelyek nemcsak a saját életére, hanem az épp fenekestül felforduló világ jövőjére is hatással lehetnek.
Robert Sawyer a tőle megszokott csavaros logikával szövi ezt a fantasztikus ötletekkel átitatott történetet, amelyből ugyanolyan sokat tudhatunk meg a jelen Kanadájáról, mint a haszonelvűségről vagy épp a kvantum-összefonódásról, az aktuálpolitikai vonatkozásokról nem is beszélve.
A nevem Lomax, Alex Lomax. Egyetlen helyi magánhekusként járom New Klondike aljas utcáit. Olyan ez, mint valami vadnyugati kisváros, akár a külsőségeket, akár az itt lakók erkölcseit nézzük. Negyven éve fedezték fel a vörös bolygón az első kövületeket, az adott lendületet a telepek fejlődésének. Otthon, a Földön minden végtelen számban másolható, előállítható. Ezért jöttek akkora divatba az idegen lények fosszíliái. Egyszeriben minden szerencsevadász útnak indult a Marsra, a gyors meggazdagodás reményében. Én csak a mindennapi betevőt akarom megkeresni – csalókat, rablókat és más gonosztevőket halászok ki a többé-kevésbé tisztességes telepesek soraiból. De amikor a nyakamba szakadt egy több évtizeddel ezelőtti gyilkossági ügy és egy napló, ami talán a történelem legnagyobb kövület-lelőhelyéhez vezethet el, rögtön tudtam, hogy egykettőre magam is céltáblává válok. Remélem, a végén nem a bolygó vörös homokja alól kerülnek elő az én csontjaim is… Kanada egyik legkelendőbb szerzője, a Hugo- és Nebula-díjas Robert J. Sawyer, akinek Flashforward – A jövő emlékei című regényéből tévésorozat is készült, ezúttal vérbeli noirt, hangulatos, kőkemény krimit írt. Hogy mi benne a rendkívüli? Természetesen a helyszín, a vörös bolygó veszélyes világa, amely gyilkosok segítsége nélkül is éppen elég halálos. „Mintha Philip Marlowe a Szárnyas fejvadász és a Marsbéli krónikák keverékébe csöppent volna.” – The Mind Reels „Egy biztos kezű szerző merész tudományos ötletekkel.” – New York Times
„Azt mindig tudja az ember, ha valami az első alkalom. Azt viszont csak ritkán, ha az utolsó.”
(Richard Osman).
Te milyen történetet mesélnél el, ha attól függene az életed? Képes lennél pusztán szavakkal megnyerni egy nálad nagyobb erő jóindulatát, hogy ne tűnj el az örök semmiben?
Ezekre a kérdésekre nincs egyértelmű felelet, de a kötetben található nyolc novella külön-külön és együtt is egy-egy lehetséges válasz.
Mi lenne a te történeted?
John, a Negyedik azt remélte, hogy miután a lorieni Védők megtalálták egymást, nem kell többé menekülniük. Megküzdhetnek végre ősi ellenségeikkel a mogadoriakkal, és legyőzhetik őket. Ám tévedett. Örülhettek, hogy ép bőrrel megúszták az összecsapást. A csapat tagjai Kilencedik chicagói búvóhelyén meghúzódva igyekeznek kigondolni, mi legyen a következő lépésük. Megerősödtek ugyan, az erejük mégis kevésnek bizonyult egy egész hadsereggel szemben. Hogy felülkerekedhessenek a mogokon, teljes mértékben el kell sajátítaniuk különleges képességeiket, a tálentumokat, és meg kell tanulniuk csapatban harcolni. És ami még ennél is fontosabb: meg kell tudniuk, pontosan milyen szerepet szántak nekik a Lorien Bölcsei. Felcsillan a remény, amikor egyszer csak titkos jelet kapnak Ötödiktől - de vajon nem ismét a mogadoriak csapdája vár rájuk? Sürgeti őket az idő: ha a jelet valóban Ötödik küldte, mindenképp meg kell találniuk, mielőtt a mogok csapnának le rá. Egy-két csatát elveszítettek, de a háborúnak még nincs vége. A Lorien egy nap újra szabad lesz! Elsővel Malajziában végeztek. Másodikkal Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Negyedik vagyok. Én következtem volna. De még mindig élek. A háborúnak még messze nincs vége. A Negyedik, A Hatok hatalma és a Kilencedik titka folytatása - a Lorieni Krónikák negyedik könyve.
A világszerte nagy sikert aratott sorozat folytatódik! A Védők évekig titokban harcoltak a mogadoriakkal. Most mindez egyik napról a másikra megváltozott: elkezdődött az invázió. John, a Negyedik beleveti magát a New Yorkban dúló csatába. Váratlan segítség számára, hogy legjobb barátja, Sam meghökkentő módon felfedezi, hogy kifejlődött egy tálentuma. Miközben a két fiú próbál Ötödik és Kilencedik nyomára bukkanni a megszállás zűrzavarában, kiderül, hogy nem Sam az egyetlen ember, aki immár olyan képességgel bír, amilyennel korábban csak a Védők. De vajon a többiek barátok vagy ellenségek? Mindeközben Hatodik, Marina és Adam igen szorult helyzetbe kerül Mexikóban. Kemény küzdelem árán elérték a Szentélyt, felébresztették az ott rejlő ősi erőt, ám most nem tudnak kapcsolatba lépni a többiekkel. A mogok pedig seregestül közelednek... A Védők szétszóródtak, több fronton harcolnak. Egyetlen esélyük az lehet, ha végleg leszámolnak a mogadoriak vezérével - ám az ő sorsa egybefonódik Elláéval. Ha végeznek Setrákus Rával, a lánynak is vége. Ha viszont nem állítják meg a mogokat, akkor az emberiségre ugyanaz a sors vár, ami a Lorienre: a megsemmisülés. Elsővel Malajziában végeztek. Másodikkal Angliában. Harmadikat Kenyában ölték meg. Nyolcadik Floridában halt meg. Sorra legyilkolták őket. Most az egész emberiség ellen indulnak harcba, nem hagyjuk, hogy a Föld is a Lorien sorsára jusson. Megkezdődött a végső összecsapás. A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka, az Ötödik csapdája, valamint a Hetedik bosszúja folytatása - a Lorieni Krónikák hatodik könyve.
A csernobili atomkatasztrófa kiürített és lezárt területe az elszánt kincsvadászok paradicsoma. Ez a paradicsom azonban cseppet sem veszélytelen. A sugárzás ellen még viszonylag egyszerű védekezni, gyógyszerekkel és megfelelő öltözékkel. Ám a környéken egyre jobban elszaporodnak a különböző szörnyek és mutánsok, sőt anomáliák is megjelennek, ahol a földi fizika törvényei megszűnnek működni, s átadják helyüket valami érthetetlenebbnek és fenyegetőbbnek. A mutációkat vizsgáló Ivan Szivercev biológusnak egy helyi maffiózó visszautasíthatatlan megbízást ad: járjon végére annak, a baljós Zóna hatásai hogyan nyújtózhatnak immár a szigorúan őrzött terület határain túlra. Egy tapasztalt stalker, Kex, valamint annak zöldfülű segédje társaságában veszi fel a harcot az ismeretlennel.
A XXI. században vagyunk. A Föld ökológiai egyensúlya teljesen felborult. A népesség száma tizenkétmilliárd. A levegőszennyezés melegházhatása megolvasztja a sarkok jégsapkáit. Új özönvíz fenyeget. E vészhelyzetben ülnek össze a Terra legkiválóbb tudósai a stochholmi konferencián, hogy csak a saját érdekeiket védőkkel szemben kikényszerítsék az emberiség létfeltételeinek megmentését. Az egyik felszólaló ellen merényletet követnek el. Megölik. A zűrzavarban a Föld szinéről eltűnnek bolygónk legkiválóbb tudósai. A kozmoszban ismeretlen hovatartozású, megközelíthetetlen űrerőd kering, Hámán professzor főhadiszállása. A professzor univerzális géniusz, de valójában egy gátlástalan őrült, aki gyilkos eszközökkel törekszik világhatalomra. Ám a ragyogó elmével rendelkező foglyok – a Tibeti Orgona segitségével – megmentik az emberiséget a pusztitó katasztrófától.
A Tibeti Orgona nem csupán lélegzetelállitó sci-fi, hiszen a nagyszerű irónő olyan valós tényeket dolgoz fel, amelyek időszerűsége kétségbevonhatatlan. Üzenetét komolyan kell vennünk.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.