„Az ódon, súlyos tölgyfakapu alján két arasznyi rácsozat volt. Tudtam, mért van ott ez a rácsozat. Néhány éve nyár idején híre futott a családban, hogy rettenetes felhõszakadás volt itt Egerben, a dombokról lezúduló víz hátulról, a kerteken keresztül betört a ház udvarába, a félig kinyílt kaput behajtotta, iszappal eltömte az alját, és hihetetlen gyorsasággal emelkedett az U alakú épület gátjában. Felszaladt a folyosóra, beáradt a földszinti lakásokba, és hátára kapta a bútorokat. Márta nénémet, aki akkor majdnem bénán feküdt, felemelte az ágybetéttel együtt. Mivel az idõs hölgy délutáni álmát betett spaletták mögött aludta, ebben a  szobában legjobban megrekedt a víz. Különös tutajával a megrémült asszony már-már a mennyezetet közelítette, midõn a szomszéd szobában, ahol is a spaletták nem voltak betéve, végre átszakította a víznyomás az ablaktáblákat, s akkor az ágybetét ismét süllyedni kezdett, olyan törvények szerint, ahogy vízi lépcsõkön a hajókat emelik át bizonyos csatornákból a nyílt vizekre. Késõbb természetesen megérkeztek a tûzoltók, betörték a nehéz kapu alsó részét, a vizet kirekesztették az udvarból, aztán a  nyitott konyhaablakon, ahol tulajdonképpen a víz is behatolt, bemásztak Márta lakásába, még mielõtt egyetlen leánya, a jóságos  Vali hazaérkezett volna hivatalából…”