Kazár szótár borító
Beleolvasok

Kazár szótár

A lexikonformában megírt regény a kazárok történetét meséli el, amely a hetedik-nyolcadik század körül nem is volt olyan kis nép; jókora birodalmat építettek ki a Kaukázus környékén, ahol valamikor, ki tudja, mennyi ideig, az ősmagyarok is velük együtt éltek – legalábbis egy részük (akik talán szintén felvették a zsidó vallást). A kazároknak három vallás, a kereszténység, az iszlám és a judaizmus között kellett választaniuk – s e választás történetét meséli el Pavić a maga ravasz módján, három kitalált könyv anyagát összedolgozva, egymásra vetítve, s egyben új mitológiát kidolgozva, amelyben az egyébként alig-alig kibogozható történelmi tények az író fantáziájából származó alakokkal, történetekkel, népi és vallási hagyományokkal keverednek.A Kazár szótár 1984-ben jelent meg, s azóta is a modern irodalom olyan klasszikusának számít, mint, mondjuk, A rózsa neve Umberto Ecótól. Olvasása különleges élmény: egyszerre merülhetünk a történelem mélyére és egy különleges látásmódú író fantáziájának sejtelmes virtuális valóságába.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2024-06-27

  • document icon

    hossz

    260 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9789634799252
Formátumok

0

(0)

starstarstarstarstar
starstarstarstarstar

Ezekkel együtt is megveheted

Kazár szótár borító

+

A szerelem bolondjai borító

+

A báró lelke borító
4 749 Ft

238 pont

newsletter-art
green-cloud-leftgreen-cloud-rightcloudcloudcloud