Voltak olyan korok, amikor az azonos nemûek szerelme elfogadott volt. Vajon hogy lehet, hogy most, a 21. században mégse tudunk mit kezdeni ezzel a dologgal? Miért van az, hogy sokan még ma is csak a különbségeket akarják látni, legyen szó akár vallásról, bõrszínrõl vagy szexuális orientációról? Sokan óvtak attól, hogy megírjam ezt a könyvet. Azt mondták, nem olyan világban élünk, hogy ilyenekrõl beszélni lehessen. Én mégis azt hiszem, hogy az emberi érzéseknek, az emberi életek tanulságainak, az ember drámáinak, dilemmáinak és örömeinek mindig és mindenkor helye van, mert talán ezek a legfontosabbak az életben. Remélem, hogy ez a könyv sokaknak jelent majd segítséget, kapaszkodót és ad erõt, hogy mindenbõl, a legnehezebb élethelyzetekbõl is van kiút. Fenntartásokkal vettem kezembe ezt a könyvet. Nem szeretem a klikkesedést, és vallom, hogy akkor lesz majd jó világ, ha nem kell olyan könyveknek születnie, mint ez a mostani. De sajnos még kell. Érzõdik a hangomban a sértettség? Talán én is sebzett vagyok? Nem tagadom. Nem egyszerû mindennap úgy kimenni az utcára, hogy legalább egyszer ne azt halljad: „Ott jön az a buzi a tévébõl!” Én mégis mindenkinek azt tanácsolom, hogy inkább ugorjon össze a gyomra egy beszólástól, minthogy egész életében ökölbe szoruljon a fel nem vállalt élete miatt… Amikor elkezdtem olvasni ezeket az interjúkat, beszippantott, sõt beindított a sok különbözõ hang. Egyre inkább úgy éreztem, hogy az egész rólam szól. Mondatok, gondolatok, apák, anyák, hülye helyzetek, szorongások, szépségek, a vágy titokzatos tárgyai, szex, szemétség, szerelem, szatíra… Heterók, biszexek, melegek és egyéb állatfajták egyaránt megtalálják a saját mondataikat ezekben a sztorikban korra, nemre való tekintet nélkül. Lenyûgözõ, hogy megismételhetetlen életeink mennyire összeforrnak a többiek sorsával, mások történetével. Ez villanyozott fel igazán! Mert eszembe jutott az elsõ „barinõm” az oviból, meg az „ikernõvérem” a gimibõl, akivel csókolóztam, és megrémültem, mert tudtam, hogy egészen másra gondolunk csók közben. És bevillant a tornaöltözõ, ahol hideg verejtékben fürödtem kövér kisfiúként, miközben a nyolcadikos srácok elõttünk öltöztek át, és disznó vicceket mesélve röhögtek. És persze elõbújt az emlékeim közül a jelenet, amikor Spanyolországba költöztem, és apám a gyorsforgalmi úton a reptér felé megkérdezte, hogy akkor végül is meleg vagyok-e. És persze az anyámnak írt levél Madridból, mert neki mégis inkább tartoztam ezzel a vallomással. Aztán az elsõ látogatásom a picike melegbárban, biológiakönyvemmel a kezemben – másnap az ötösért feleltem… Meg a nagy csalódásom a „legjobb barátomban”, akivel a gimiben elõször lefeküdtem. És persze eszembe jutott a „nagy szerelem”, ami ugyanúgy nem tudott normális lenni, ahogy az egész életem sem az. Ugye, hogy ezek a helyzetek nagyjából mindenki életébe behelyettesíthetõk? A melegek csak annyiból „mások”, amennyiben a többiek annak akarják tekinteni õket. Ez a könyv azért fontos, mert mindenki megtalálhatja benne azt, ami róla szól. Lakatos Márk