Beleolvasok

Kállay Miklós külpolitikája

Magyarország és a háborús diplomácia 1942–1944

Magyarországra úgy köszöntött az 1942-es esztendő, hogy hazánk hadiállapotban állt a Szovjetunióval és Nagy-Britanniával. Budapestről – német nyomásra – az Egyesült Államoknak is hadat üzentek. Az 1942. március 9-én hivatalba lépő Kállay Miklós legfőbb feladata viszont abban állt már, hogy a második világháborúból fokozatosan kivezesse az országot. Kállay, eltérő körülmények közt, Teleki Pál nyomdokain kívánt haladni, kinevezése mögött befolyásos tényezők munkálkodtak, akik személyét szóba hozták, s így „lassanként meggyőződéssé vált” – írta a kor egyik fontos tanúja Kornfeld Móric –, hogy rajta kívül „nincs is más”.

A magyar külpolitika az 1938 és 1941 között elért területi nyereségek megőrzésére, illetőleg egy a háborús vereségből következő újabb Trianon elkerülésére törekedett. A külpolitika a háborús körülmények között lényegileg különbözött a békeidők során megszokottól, a titkosszolgálati tényezőknek és háttérfiguráknak nagyobb szerep jutott. A háború egyúttal a veszélyeztetett kisállami lét alapvető kérdéseit vetette fel, súlyos dilemmák elé állítva a magyar kormányfőt. Kállay alakjáról mindemellett jobbára tragikomikus színezetű kép maradt vissza történelmi tudatunkban, néhány visszatérő közhely ötlik fel bennünk újra és újra a „Kállay-kettős”-ről vagy az úgynevezett „hintapolitikáról”. Korábban a hazai szakirodalom meghatározó eszmefuttatásainak sem sikerült – kevés kivételtől eltekintve – túllépniük az osztályszempontú „rendszermentés”, valamint a fatalista „kényszerpálya” elméletek gondolatkörén. Nem váltak átláthatóvá a Magyarország sorsát végül eldöntő bonyolult és rejtett összefüggések sem. Ez a kötet az összefüggések feltárására tesz kísérletet, Kállay tevékenységének értékelésekor arra irányítva rá a figyelmet, amit számunkra a legvilágosabban Bibó István szavai mondanak el, melyek szerint Közép- és Kelet-Európa népeinek külpolitikáját végső soron „nem elvek” és nem „lelki habitusok”, de még „nem is tárgyi érdekek” döntötték el, hanem „kizárólag területi vitáikból fakadó pozíciójuk.”

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

5 500 Ft

275 pont