Posztó Sámuel úr, az igaz, hogy úri hivatalánál és számtalan megtisztelő bizalmi állásainál fogva egészben követte az úriosztályt, és a templomot mindenestől átengedte az együgyű népnek, de mint jó katolikus, fenntartott szívében egy kis zugot - a görög nem egyesült öreg esperes számára, ki híres imádkozó volt, és ráolvasó. És csekély polgári árért. Sokan haltak el azok közül, kikre az öreg Euzsebius kimondotta, hogy meg kell halniok. Gyógyultak meg olyanok is, akikre azt mondta: ember, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj. De ha az ilyenek felgyógyultak, szerették maguknak tulajdonítani - már csak a fizetés miatt is - hogy ők lábra kaphattak még. Míg a halottaknál ez nem történt. Ott mindenki bevallotta, hogy annak meg kellett halnia, olyan erős imádság elől nincs menekvés. A közelebbi esztendő alatt végigtekintett Posztó úr a halottak nagy számán, és elbámult, hogy az öreg Euzsebius mit tett.
