Beleolvasok

Jelenetek M. életéből

Európa női szemmel - Europe from Female Perspective

„Így hát anyával mi ketten semmit sem tudtunk a haldoklásról. Soha semmilyen haldoklást nem láttunk közelről. És ezért érthető, hogy aztán a lehető legjobbat hoztuk ki belőle. A haldoklásnak az élet részévé kellett válnia, be kellett illeszkednie a mindennapokba. A könyvek és a filmek alapján azt hinné az ember, hogy a haldoklás teljes munkaidős feladat. Az ember haldoklik, és senki semmi másra nem gondol. El az utamból, itt haldokolnak. A haldoklás tréfája azonban éppen abban rejlik, hogy az élet megy tovább.” A szerző: Svetlana Žuchová (1976) szlovák írónő orvosi diplomát szerzett a pozsonyi egyetemen, Bécsben pszichológiát tanult. Pszichiáterként főként táplálkozási zavarokkal foglalkozik. Szépirodalmat és szakirodalmat is ír, és fordít a pszichológia és a pszichoterápia tárgyköréből. Kétszer is nyert a Poviedka novellapályázaton, műveivel háromszor is bejutott a legrangosabb szlovák irodalmi díj, az Anasoft Litera döntőjébe. Dulce de Leche (2003) című első novelláskötetével 2003-ban elnyerte az Ivan Krasko-díjat. Yesim című kisregénye (2006) török emigráns környezetben játszódik Ausztriában. A Zlodeji a svedkovia (Tolvajok és tanúk, 2011) is egy külföldön szerencsét próbáló fiatal nő életét mutatja be. Az Obrazy zo života M. (Jelenetek M. életéből, 2013) című, most magyarul is megjelenő könyvével 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, több nyelvre is fordítják. A fordító: Pénzes Tímea Érsekújváron született 1976-ban. Az ELTE magyar nyelv és irodalom és német nyelvtanári szakán diplomázott, doktori fokozatát ugyanott fordítástudományból szerezte. Német, cseh és szlovák nyelvből fordít, a Műfordítók Egyesületének tagja. Szabadúszó íróként és műfordítóként élt és dolgozott Prágában és Bukarestben, alkotói és műfordítói ösztöndíjasként Lengyelországban és Németországban. Jelenleg Budapesten él a családjával. Kilenc saját könyvet és hét műfordításkötetet adott közre. Monika Kompaníková könyvei is az ő fordításában jelentek meg magyarul a Kalligram és a Naphegy kiadónál. A könyv az Európai Unió által támogatott Európa női szemmel című sorozatban jelenik meg.

További információk

  • kiadó

  • megjelenés

    2017

  • hossz

    112 oldal

  • műfaj

  • nyelv

    magyar

  • ISBN

    9786155667398
Formátumok
20 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

2 110 Ft

50 pont