Beleolvasok

Isteni utazas

Ádám ​egy átlagos ember volt. Egy napon azonban megjelent előtte Gábriel arkangyal, aki így szólt hozzá:

„Ádám! Te vagy a Mindenható Isten! Negyvennégy évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy újjászületsz a Földön. Megfosztottad magad saját Isteni tudatodtól, törölted emlékeidet és elvetted magadtól a hihetetlen erődet is! A célod az volt, hogy megértsd az emberi fajt és a halandó életet!”

Ádám kis híján sokkot kapott e szavak hallatán, azonban az arkangyal nem hagyott neki időt, hogy feldolgozza ezt. Vissza kell térnie Isteni énjéhez, mert az Ördög serege az az a fődémonok, démonok és az ördögi szellemek folyamatosan támadják és küldik az Örök sötétségbe az Istenieket, vagyis az arkangyalokat, angyalokat és az isteni szellemeket. Meg kell ismernie az egész Mindenséget a benne lévő lényekkel együtt. Valamint létre kell hoznia egy új világot, ahová átvezeti az övéit, a Végítélet elszámoltatásai után.

Ádám számára felfoghatatlan volt, amit hallott, de ekkor még nem tudhatta, hogy ez egy óriási próbatétel nem csak a Világmindenség lényei, hanem saját maga számára is!

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

6 770 Ft

340 pont