„René Longuemare elsõ osztályú katonai segédorvos szónokolt így a kertben, a nyári lak tövében. Elõtte kis gyepágyás, tavacska, mesterséges barlangocskával, egy judeafa, magyalbokrok a kerítés mentén. Messze, túl a rácsos kerítésen, szép folyóvölgy, haloványzöld partok között ott kanyargott bal felé a Szajna, jobbról viadukt fehér vonala szelte át, majd tovatûnt háztetõknek, tornyoknak, dómoknak abban a tömkelegében, aminek Párizs a neve. A ködlõ messzeségben a fény az Invalidusok aranyozott kupolájára hullt, és sugárkévékben verõdött vissza róla…”(Részlet: Iokászté)„A Montmartre tetejére vezetõ sáros úton velük együtt kaptatott felfelé, fekete öltözékébe burkolózva, Godet-Laterrasse úr. Régi viharok tépte s a szélben nagy, sebesült madár szárnyaként imbolygó esernyõje alatt magasan hordta Godet-Laterrasse úr a fejét. Mibe sem került az, hogy az arca vízszintesen álljon: állkapcsa elõreugrott, homloka behorpadt, szemét sem kellett felemelnie ahhoz, hogy kiláthasson a taftkelme lyukain át a koromszínû égre…”(Részlet: A sovány kandúr)