Leonard Cohen az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb alkotója, halhatatlan dalok és irodalmi művek szerzője. Szinte látjuk magunk előtt: mindig kifogástalan öltönyben, őszes hajjal, kalappal a fején, arcán az utánozhatatlanul szexis coheni mosollyal, ami a korral sem vesztett bájából. Elképzeljük a híres amerikai lemezcégek stúdióiban, a világ legszebb koncerttermeiben és legrangosabb fesztiváljain, elegáns szállodák halljaiban. Sylvie Simmons könyvében mindez benne van, de felvillannak új képek is. Lapozzunk bele a képzeletbeli albumba: ő az a duci kisgyerek, akit Montreal angolok lakta városrészének előkelő zsidó negyedében sofőr visz iskolába, és akinek orosz édesanyja bús szláv dalokat dúdol, rabbi nagyapja pedig a Talmudból idéz. Leonard az az esetlen kamasz is, aki papír zsebkendőt dug a cipője sarkába, hogy az iskolai ünnepélyen magasabbnak tűnjön. És ő a világfájdalmas költő, aki a leglepukkantabb kocsmákban kavargatja a kávéját. Leonard Cohen egész életében keresett valamit, talán az Istent, talán a teljességet, de leginkább a saját belső békéjét. A neves rocktörténész, Sylvie Simmons páratlan részletességgel tárja fel egy érzékeny ember Odüsszeiáját egy érzéketlen világban és egy veszélyekkel terhes, nyomasztó korban.
Alexandra Életrajz, önéletrajz 262 pont
"A boldogságért könnyekkel kell fizetni." (Édith Piaf)
Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) - a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt. Édith Piaf - akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat.
A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes. Ahogy magukat definiálták: „öszvérek vagyunk, magyar identitással”. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat. A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be. A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.
Manu Chao egyszer Kolumbiában turnézott egy cirkuszi társulattal, és egyszerre tárgyalt a kormánycsapatokkal, lázadó gerillákkal, és drogcsempészekkel – akkor azt írták, ez „nem is rock’n’roll-turnéhoz hasonlít, inkább Napóleon visszavonulására Moszkva alól”. Mert Manu Chao így dolgozik: mindent másképpen csinál. Több millió lemezt eladó rocksztár, aki inkább a barátainál alszik a padlón, és nem ötcsillagos szállodákban; antiglobalizációs aktivista, aki a prostituáltak jogaiért küzdőkkel barátkozik Madridban, vagy a zapatista vezetővel, Marcos alparancsnokkal Chiapas-ban; visszahúzódó remete, aki otthonosan mozog a latin-amerikai színpadok százezres közönsége előtt is.
A Clandestino írása 5 évig tartott: Peter Culshaw eddig követte Manut szerte a világon – Barcelonában, New Yorkban ivott vele bárokban, az utolsó pillanatban meghívták egy jótékonysági koncertre a Szahara közepén álló menekülttáborba, Mexikóban a drogbandák rémtettei miatt elmaradt koncertekre, vagy Buenos Aires-be, ahol Manu egy elmegyógyintézet lakóival készített közös lemezt. A végeredmény: a valaha írt egyik legérdekfeszítőbb zenész-életrajz!
Velence, 1957. Maria Callas, korának legnagyobb szopránja tökéleteset alkot a színpadon, e tökéletességért azonban nagy árat fizet. A hangja fokozatosan veszít erejéből, ezért az ünnepelt énekesnő szünetet szeretne tartani – amit sem az operavilág, sem a férje és menedzsere, Meneghini nem fogad el. Ebben az érzelmi és művészi válságban találkozik az asszony Arisztotélisz Onászisszal, a hajómágnással, aki fényűzésével elkápráztatja Callast egy földközi-tengeri jacht-körúton.
Csaknem egy évtizedes szerelmi kapcsolatuknak Jackie Kennedy vet véget. Ám a nagy Callas, az isteni díva, a szerelmes asszony, az ünnepelt sztár összetört szívét és lelkét titkolva játssza tovább a végzet asszonyát…
„Mellébeszélés nélkül a rock'n'roll igazi pokláról és mennyországáról”
– David Fricke, Rolling Stone magazin
A Guns N’ Roses és a Velvet Revolver alapító tagjának története arról, miként jutott a csúcsra, hogyan küzdött az alkohollal és a drogokkal, hogyan omlott össze és végül hogyan állt újra talpra.
Húszévesen, 1984-ben Duff McKagan felkerekedett, hogy elhagyja szülővárosát, Seattle-t – részben, hogy valóra váltsa álmait, részben pedig azért, hogy elmeneküljön a heroin elől, aminek használatába addigra több közeli barátja is belehalt. Még csak pár hetet töltött Los Angelesben – az autójában lakva –, amikor jelentkezett a hirdetésre, amiben egy Slash nevű ismeretlen keresett basszusgitárost. Nem sokkal később megszületett a világ legveszélyesebb zenekara, a Guns N’ Roses, amely aztán több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.
Az It’s So Easy …és más hazugságok című önéletrajzi kötetében Duff felidézi a zenekar hihetetlen útját a világhír felé, és azt is, hogy ennek milyen ára volt. Ahogy a csapat egysége repedezni kezdett, Duff úgy érezte, neki is vége van, és kis híján tényleg belepusztult az alkoholizmusba. Ez a pont azonban vízválasztó lett az életében, és minden szempontból kijózanodott, hogy aztán a következő években olyan utat járhasson be, amilyet szinte senki más a rockszakmában.
A könyvben a rockzenei világ egyik legokosabb és legizgalmasabb figurája élvezetes stílusban tárja az olvasó elé a földkerekség talán legmegátalkodottabb zenekarának kulisszatitkait éppúgy, mint saját életének fontos és tanulságos pillanatait.
DUFF McKAGAN tizenkét évig játszott a Guns N' Rosesban, és társszerzője a zenekar több ikonikus dalának. A Gunsból való távozása után Slashsel közösen megalapította a Velvet Revolvert, és saját csapata, a Loaded élén is folytatta a zenélést, majd 2016-ban mindketten visszatértek a négy évvel korábban a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is beválasztott GN'R-be. A több amerikai magazinban is rendszeresen publikáló McKagan Seattle-ben él szupermodell feleségével, Susan Holmes McKagannel és két lányukkal.
2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Lányi György és Szomjas György is megszólalnak. A táncházmozgalom történetében keveseket övezett akkora közmegbecsülés és -szeretet, mint Halmos Bélát. Koncertezett, gyűjtött, kutatott, tanított, népzenei tévéműsorokat, portréfilmeket készített és mindenekelőtt táncházakban muzsikált évtizedeken át. Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Miként a szerző írja a kötet előszavában: Kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
