60 pont
2001. január 2-án hajnalban meghalt Zámbó Jimmy, Magyarország legnépszerûbb popénekese. Milliók gyászolták. Sokan sokféleképpen emlékeztek már rá, csupán azok hallgattak eddig, akik a legrégebben és a legjobban ismerték: a testvérei és édesanyja, Anna néni. Most végre õk is megszólalnak, felidézik emlékeiket: György, aki rosszul lett öccse halálának pillanatában, Marietta, aki elõször vesztette el türelmét, és támadt a szenzációhajhász médiára, Tihamér, aki együtt dolgozott vele a bárban és Árpád, aki megszólalásig hasonlít Jimmyre. S végül Anna néni, aki a januári tragédia óta egyfolytában azt hangoztatja ismerõseinek, õ nem a Királyt, hanem a gyermekét vesztette el.
A fiú mióta csak az eszét tudja az apjához mérte magát. Sokszor lehetett nyomasztó ez az összehasonlítás. És hiába halott az apa, máig csakis õ a mérce. Akihez szólni, akitõl kérdezni lehet, aki mintha fizikai valóságában is ott lenne az emberrel, akinek hallani a hangját vagy legalább a szívverését a mûtõajtó elõtt, miközben odabent végsõ és reménytelen küzdelmet folytatnak az orvosok. A sors nem adott egyszerû életet Zámbó Jimmy gyermekeinek. S talán a legbonyolultabb kihívásokat legidõsebb fiára, Krisztiánra mérte. Aki miután édesapja feleségül vett egy kétgyermekes elvált asszonyt, féltestvérek közé született. S amikor Jimmy ismét egy kétgyermekes elvált nõhöz kötötte az életét, megint csak két újabb gyerekkel nevelkedett együtt, hogy aztán édesapja utolsó házasságából két kistestvére is szülessen. Két anyához, hat testvérhez és egy nem akármilyen apához kellett alkalmazkodnia. Egy apához, aki az élet. legkisebb részletét illetõen sem a hétköznapi szabályok szerint élte az életét, aki sok-sok szorongással, kétellyel és persze nagy tehetséggel áldott, vert a fátum. Aki gyakorta legeslegújabb barátnõihez is magával vitte a fiát, akit beavatott számos titkába, köztük sok olyanba is, amit aligha érthetett a kamaszodó gyerek. Jimmy imádta a gyerekeit, miközben élete igazi középpontjában mégis csakis õ maga állhatott. Kényeztette, tejbe-vajba fürösztötte õket, miközben nem biztos, hogy tudta milyen hatást gyakorol rájuk az a sok-sok feszültség, frusztráltság, ami egész életét végigkísérte. Olyan ez a könyv, mint egy nagy sóhaj. Mint egy óriási megkönnyebbülés. Mellyel a Fiú, aki mindmáig mindent az Apjához mér, végre kilép az óriás árnyékából. S elmond mindent õszintén, ahogy õ maga látta. A Király legidõsebb fiaként. Sokszor nagyon-nagyon egyedül. - Ómolnár Miklós a Story fõszerkesztõje
Megemlékezés Jimmy életérõl. Exkluzív interjú az özveggyel, Zámbó Edittel. Mi történt a végzetes hajnalon? Emlékeznek a zenésztársak: Jankai Béla, Pálmai Zoltán, Komáromi István, Galambos Lajos, Túri Lui, Joós István, Kaszás Péter, Pásztor László. Tv-interjúk. Ahogy hívei látták: rajongók levelei. És ahogy a többiek: hozzászólások az Interneten. A Király utolsó útja.
Ungvári Tamás József Attila- és Széchenyi-díjas író és irodalomtudós, Budapest díszpolgára és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem díszdoktora. Budapesten született 1930-ban, a Zsidó Gimnáziumban érettségizett, diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakán szerzett. A Csillag című lapnál már fiatalon rovatvezető lett, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. Később volt a Budapester Rundschau szerkesztője, a Petőfi Színház dramaturgja, a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, illetve egyetemi tanára. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagjaként, és két cikluson át volt a nemzetközi PEN Club magyar tagozatának főtitkára. A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön - a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Claremontban, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken tartott előadásokat, a Zsidó Egyetemen művelődéstörténetet oktatott. Fordított Arthur Millertől, Bertolt Brechttől, Graham Greene-től. Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozik a 20. századi próza- és drámairodalomban. Érdeklődése rendkívül széleskörű, szakmai munkái mellett megírta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyveket, de megírta A "zsidókérdés" magyarországi történetét is. Műsorvezetőként dolgozott a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban, a Klubrádióban és az ATV-ben. Ebben a kötetben a barátai, kortársai, tanítványai köszöntik a neki és róla írt tudományos műveikkel, esszékkel, emlékezésekkel.
A The Daily Show világszerte népszerű műsorvezetőjének elképesztően vicces és szívbemarkoló története.
Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket.
A Bűnben születtem főhőse egy rosszcsont kissrác, aki nyughatatlan fiatalemberré érve keresi magát a világban, ahol a puszta létezését is megkérdőjelezik. A könyv nem csak róla szól, hanem rettenthetetlen, lázadó szellemiségű, mélyen vallásos édesanyjával való kapcsolatáról is. Az asszonyról, aki mindenáron ki akarta menteni fiát a nyomor, az erőszak és bántalmazás körforgásából, amely veszélybe sodorta az életét.
A kötetben összegyűjtött tizennyolc személyes vallomás hol fergeteges, hol drámai, de mindvégig nagy hatást gyakorol az olvasóra. Trevor metsző szellemességgel és keresetlen őszinteséggel tárja fel különleges életét, legyen szó arról, hogy hernyót kell ennie az ínséges időkben, emberrablási kísérlet közben kihajítják egy mozgó járműből, vagy megpróbálja ép bőrrel megúszni a gimis csajozás élet-halál harcát. Egy olyan fiú megható, ellenállhatatlanul mulatságos portréja rajzolódik ki az elbeszélésekből, aki veszélyes időkben, egy szétesni készülő közegben tör utat magának, és egyedüli fegyvere az éles humorérzéke, illetve anyja rendhagyó, feltétel nélküli szeretete.
Napjainkban kevés az olyan inspiráló személyiség, aki hajthatatlansága és eredeti látásmódja révén számos technológiát forradalmasítva, több területen is maradandót alkot. Elon Musk ilyen példakép: valóságos látnokként vitte sikerre eddigi vállalkozásait, többek között az elektromos autókat fejlesztő Tesla Motorst és a kereskedelmi űrutazást megújító Space X-t.
Különösen nehéz életutat járt be, mire a Szilícium-völgy egyik legismertebb vállalkozója lett. Gyermekkorát Dél-Afrikában töltötte, ahol zsenialitása miatt kilógott a sorból. Később innovatív üzletemberként nem mindennapi kockázatokat vállalt, így sokszor szinte az alapoktól kellett újra építenie birodalmát.
Buktatókkal és sikerekkel teli története önmagában is lenyűgöző, Elon Muskot azonban leginkább az teszi szuperhőssé, hogy modern technológiai megoldásaival, környezettudatos módon keres válaszokat korunk kihívásaira: a jövő izgalmas, optimista képét festi elénk.
Különleges könyvet vehet kezébe az olvasó. Sok tekintetben: rendkívüli könyvet. Szerzője ugyanis egy tökéletesen zárt világ, a magyar szexipar legismertebb alakja. Aki most úgy döntött, megnyitja előttünk ezt a zárt világot. És mesél. Mesél a kezdetekről, a rendszerváltás idejéről, a félig illegális forgatásokról. A külföldi pornósokról, akik elözönlötték Magyarországot és szó szerint nem tiszteltek senkit és semmit. A sikerekről, és az elnyert pornó Oscarokról. Mesél a szereplőválogatásokról, az önként jelentkező hírességekről, a pornósról, aki ma már politikus, az ismert táncdalénekesnőről, aki az utolsó pillanatban állt el a forgatásról. Mesél a pornó nagy sztárjairól, és apró titkairól, a legendákról, melyeknél az élet még sokkal, sokkal izgalmasabb. És nem megy el szó nélkül a fél világot behálózó, prostituálthálózatok, a ""dubajozás"", az egyre népszerűbb swinger klubok mellett sem. Mesél különleges forgatási helyszínekről, a lassan hírhedté váló Gellért fürdőről is. Miért áll most elő ezzel? Ne kérdezzük. Csak élvezzük, hogy belelátunk egy világba, melyről eddig, valójában, fogalmunk sem volt. Figyelem! A szerző őszintesége miatt a könyvet csak 18 éven felülieknek ajánljuk!
Önéletrajzi írások, naplójegyzetek, feljegyzések, vallomás nagyszülőkről, szülőkről, gyerekkorról, és mindarról, amiből a Havas, mint életmű megszületett, és persze a betegségről és a műtétről. Történetek Havas Henrik szókimondó, olykor megbotránkoztató, de mindig őszinte modorában.
Mielőtt a történetek olvasásába kezdett volna, az olvasó azt gondolja, hogy ezt a pasast én ismerem. Kérdés, hogy, amikor a könyv végére ér, még mindig ugyan azt az embert ismeri-e ugyan az az olvasó?
„A provokátor” önéletírás. Moore huszonnégy tiszteletlen, humoros és különös történetet gyűjtött egybe saját ifjúságáról. Az egyik pillanatban tizenegy éves kisfiú, aki eltéved a Szenátusban, és találkozik Bobby Kennedyvel, a következőben pedig a bitburgi temetőben néz szembe az elképedt és zavarodott Ronald Reagannel. Majd egy nap nassolnivalóért indul, közben főszereplője lesz a botránynak, amely hozzájárult ahhoz, hogy egész Amerikában felszámolják a magánklubokban dívó faji diszkriminációt. Tizennyolc évesen ő a megye legfiatalabb választott tisztviselője, 2003-ban pedig az Oscar-gála színpadán az amerikai elnököt bíráló mondataival döbbenti meg a világot. Michael Moore élete izgalmas, botrányos és humoros, akárcsak filmjei.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.