„Egyszerűen nem találok szavakat. Fantasztikus thriller.” – Le Monde des Livre
A holtak visszatérhetnek az élők világába?
John Marllow, a „Véres Casanova” néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó.
Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze.
Eddie-re, a rémálmokkal küzdő kamaszfiúra rátalál az első szerelem. Önfeledt szárnyalását viszont egy, a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút.
Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként, a maffiába beépülve. Mégis, a legveszélyesebb küldetés most vár rá, amikor az interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másoló gyilkos nyomában vannak. Azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek visszatérhetnek az élők világába…
John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothrillerírója. Most is garantált a hátborzongató hangulat és a lebilincselő történetvezetés.
„Ez a könyv egyszerűen maga a tökély!” – Egy könyvfüggő vallomásai
"Az utóbbi évek egyik legijesztőbb és legjobb horrorkönyve." - Betüfaló Könyvmolyok
- Bárhol vagy, a gonosz utolér... A nevét nem lehet kimondani, mert a nyelvedre ég, nem lehet leírni, mert a szemed világa bánja. Ki ő? Senki nem tudja, de úgy tűnik, hogy ő maga az amerikai kisváros, Edgar's Hill szörnyű történelme és baljós sorsa. Robin és Shelly közös életét a fiú anyjának titokzatos halála, valamint az általa hátrahagyott aggasztó videóüzenet árnyékolja be. Talán sikerülne is a feledés homályába űzni, ám egy nap kislányuk váratlanul kómába esik. Robint nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a videóüzenet és Becky drámája összefügg, ezért nyomozásba kezd. Mindeközben a kisvárosban is különös események sora veszi kezdetét. Biztonsági kamerák felvételei megmagyarázhatatlan képsorokat rögzítenek; éjjel árnyalakok leselkednek az otthonaikban békésen alvókra, végül az egész város sötétségbe borul. Robin és Shelly számára az események drámai fordulatával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy bármi űzte is őket a végzetükig, most elkerülhetetlenül szembe kell nézniük a rég elfeledett sötét múlttal. Mert bárhová menekülnek, a gonosz megtalálja őket. A népszerű sikerszerző, John Cure kultikussá vált Hontalan lelkek-trilógiája újradefiniálja a gonosz szellemek és a klasszikus rémalakok legendáját. Ezzel a regényével nemcsak egy önmagában is izgalmas, felejthetetlenül hátborzongató élményt nyújt, hanem méltó befejezést is ad az eseményeknek.
Meg kell értened, mielőtt késő lesz!
1728 nyarán titokzatos alakok tűntek fel Szegeden. Suttogó lázításuk hatására a várost sújtó könyörtelen szárazságot és éhínséget az ott megbúvó boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Futótűzként kezdett terjedni a gyűlölet. A boszorkányüldözés végén tizenhárom boszorkánynak tartott szegedi lakost küldtek a Tisza árterében felállított máglyákra.
2018 tavaszán egy szegedi kollégiumból négy középiskolás jó barát tűnik el nyomtalanul. A rendőrségi nyomozás döcögősen indul, mivel csellengőként kezelik őket.
Angyal Janka, az egyik eltűnt fiú nővére nem tud belenyugodni, hogy napok telnek el eredménytelenül, így barátnője, Szépvölgyi Léna segítségével maga is testvére keresésére indul. Janka gyerekkora óta epilepsziával küzd, ráadásul a nagyobb rohamai alkalmával tragikus eseményeket lát előre, újabban pedig álmaiban egyre gyakrabban tűnnek fel fekete hollók, egy hátborzongató csontvázló, valamint egy különös asszony, akinek egész testét fekete lepel borítja.
Néhány nap múlva az egyik eltűnt fiú brutálisan megcsonkított holtteste a Boszorkány-szigetnek nevezett ártéri erdőben kerül elő. Innentől kezdve a rendőrségnek és a két lánynak is nyilvánvalóvá válik, hogy versenyt kell futniuk az idővel, mert a másik három fiú valahol egy könyörtelen gyilkos fogságában várja a végzetét.
John Cure hazánk legolvasottabb horror- és misztikusthriller-írója. Izgalmas regényének újrakiadásában a napjainkban játszódó események mellett hitelesen eleveníti fel a 18. század eleji Magyarország történetének legtöbb áldozatot követelő boszorkányüldözését.
A megrendelők bármit megadnak aberrált vágyaik kielégítésért, miközben ebben a világban a lányok csak eszközök, és az életük egy hajítófát sem ér.
John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. A Medúza-krónikák című bűnügyi thrillersorozat kötetei nem hiányozhatnak egyetlen krimi- és thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem!
Egy kamaszlány holtteste fekszik a budai társasház lakásának padlóján. Az éjszaka leple alatt, a rendőrség helyett csak Huszti Nimród, a titkosszolgálat elhárítótisztje érkezik a helyszínre.
Összekötőjétől azt a feladatot kapta, hogy az árnyékvilágban működő titkos csapatával tüntesse el a bűncselekmény nyomait. Csakhogy a férfit felkavarják a látottak, és az igazságérzete sem hagyja nyugodni, ezért titkos nyomozásba kezd. Tudni szeretné, hogy ki az áldozat, és meg akarja találni azokat, akik felelősek a kislány halálért.
Az első nyomok egy nyomorgó borsodi faluba vezetnek. A környékről és a közeli nevelőotthonból már tucatnyi fiatal lány vált az emberkereskedők áldozatává, a szülők és a nevelők mégis úgy tesznek, mintha semmi különös nem történt volna.
Az egyre kockázatosabbá váló titkos nyomozás szálai budai milliárdosok és befolyásos politikusok köreibe vezetnek.
Huszti Nimród a Medúza-krónikák második történetében ismét egy súlyos bűncselekmény nyomába ered. A regény ezúttal a nemzetközi emberkereskedelem és a fiatalkorú lányok szexuális kizsákmányolásának sötét és könyörtelen világába vezeti az olvasót.
Az Ördögkatlannak nevezett vörös szoba szörnyű kínok és halálsikolyok színhelye.
A magukat Vérbrigádnak nevező társaság saját otthonukból rabol el nőket, hogy azután a hírhedt darkneten keresztül tegye közzé a haláltusájukról készült videókat.
A félholt lányt egy hajléktalan férfi kaparja ki a sáros földből. A lány a nevén kívül semmi másra nem emlékszik. Zorának hívják. Ő a Vérbrigád rémtetteinek egyetlen túlélője. Napjait egy szanatóriumban tölti, ahol próbál megbarátkozni nőiességében megcsonkított testének látványával, és igyekszik felidézni az emlékeit. A nyomozást vezető rendőrtiszt, felismerve a lányt fenyegető életveszélyt, egy régi barátját hívja segítségül. Bízik abban, hogy ő képes lesz megtalálni és megállítani a vérszomjas társaságot.
Huszti Nimród visszavonultan él egy aprócska faluban, ahol ideje nagy részét sorsukra hagyott macskák és kutyák megmentésével tölti. Ugyan reflexei megkoptak, és a múlt démonaival is meg kell küzdenie, a férfi teste és elméje még birtokolja azt a különleges tudást, amit két évtizeden keresztül a nemzet érdekében vívott titkos háborúkban tökéletesített. Viszont mindarra, amivel szembetalálja magát, még ő sincs felkészülve.
John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb pszichothriller írója. Legújabb regénye egy vérbeli bűnügyi thriller, ami egyben a Medúza-krónikák felkavaróan izgalmas és sokkoló nyitánya.
A holtak visszatérhetnek az élők világába? John Marllow, a Véres Casanova néven ismert pszichopata, brutális kegyetlenséggel erőszakol meg és mészárol le nyolc nőt. A sorozatgyilkos végül az FBI elől menekülve egy elhagyatott házban öngyilkosságot követ el. Csakhogy a vérfürdő közel húsz év múlva újra kezdetét veszi, mindössze azzal a különbséggel, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett szexuális indíttatású gyilkosságok áldozatait immáron az Interneten keresztül hálózza be a gonosz ragadozó. Joseph Church, a feltörekvő író régi álma válik valóra, amikor megjelenő új regénye végre nagy sikert arat, azonban ezzel egy időben a felhőtlenül boldognak látszó házassága kártyavárként omlik össze. Eddiet, a rémálmokkal küzdő kamaszfiút megtalálja az első szerelem. Boldog szárnyalását viszont egy a túlvilágról érkező gonosz szellem árnyékolja be, aki egyre jobban az irányítása alá vonja a fiút. Gemsi, a fiatal és agilis nyomozónő hosszú éveket töltött az FBI fedett ügynökeként a maffiába beépülve. Mégis a legveszélyesebb küldetése most vár rá, amikor az Interneten ismerkedő sorozatgyilkosnak akar csapdát állítani. Csapatával úgy vélik, egy másolós gyilkos nyomában vannak, azt nem is sejtik, hogy a gonosz lelkek is visszatérhetnek az élők világába. John Cure új könyve az élethű szereplőivel, hátborzongató hangulatával és lebilincselő történetvezetésével ismét a misztikus pszichothrillerek legjobbjai közé tartozik.
"Ez a könyv világszínvonalú!" - Anarchia Könyvblog - Nem bújhatsz el... Robin Wallace néhány év távollét után végzős egyetemistaként tér vissza Edgar's Hillbe. Megérkezését követően egy halott lány szelleme különös üzenetekkel kér segítséget tőle. Shelly Hewitt színleg boldog, kiegyensúlyozott családban él férjével és kislányával. De mindez csak a látszat, a felszín alatt szörnyű titkok bújnak meg. Kislánya, a négyéves Becky egy olyan "rossz bácsiról" kezd mesélni, akit a felnőttek nem látnak, pedig napok óta ott van velük a házban. Shelly egy léleklátót kér fel, hogy tisztítsa meg a házat az ártó szellemtől. Úgy tűnik, hogy Roxanne szertartása sikerrel jár, ám az események mégis pokoli fordulatot vesznek. Egy brutális gyilkosság képe rajzolódik ki előttük, ami összefügg a kisváros szörnyű múltjával és az elátkozott dögkúttal. A cél érdekében Robin, Shelly és a léleklátó Roxanne szövetségre lép, de az idő előrehaladtával a túlélésük esélye rohamosan csökken. És felcsendül egy mondóka... John Cure a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothrillerszerzője. Új regénye rémületes utazás a túlvilági erők világába. A Rekviem egy halott lányért második, javított kiadása minden eddigit felülmúló, hátborzongató ideglelést kínál a misztikus thrillerek kedvelőinek.
"Az utóbbi évek egyik legijesztőbb és legjobb horrorkönyve." - Betüfaló Könyvmolyok
- Bárhol vagy, a gonosz utolér... A nevét nem lehet kimondani, mert a nyelvedre ég, nem lehet leírni, mert a szemed világa bánja. Ki ő? Senki nem tudja, de úgy tűnik, hogy ő maga az amerikai kisváros, Edgar's Hill szörnyű történelme és baljós sorsa. Robin és Shelly közös életét a fiú anyjának titokzatos halála, valamint az általa hátrahagyott aggasztó videóüzenet árnyékolja be. Talán sikerülne is a feledés homályába űzni, ám egy nap kislányuk váratlanul kómába esik. Robint nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy a videóüzenet és Becky drámája összefügg, ezért nyomozásba kezd. Mindeközben a kisvárosban is különös események sora veszi kezdetét. Biztonsági kamerák felvételei megmagyarázhatatlan képsorokat rögzítenek; éjjel árnyalakok leselkednek az otthonaikban békésen alvókra, végül az egész város sötétségbe borul. Robin és Shelly számára az események drámai fordulatával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy bármi űzte is őket a végzetükig, most elkerülhetetlenül szembe kell nézniük a rég elfeledett sötét múlttal. Mert bárhová menekülnek, a gonosz megtalálja őket. A népszerű sikerszerző, John Cure kultikussá vált Hontalan lelkek-trilógiája újradefiniálja a gonosz szellemek és a klasszikus rémalakok legendáját. Ezzel a regényével nemcsak egy önmagában is izgalmas, felejthetetlenül hátborzongató élményt nyújt, hanem méltó befejezést is ad az eseményeknek.
H. G. Wells Dr. Moreau szigete című regénye a science-fiction és a horror egyik alapműve. A több mint 120 éve született regény a történet rejtélyei és izgalma mellett ma is megfontolandó bölcsességekre világít rá, többek között a tudós ember felelősségére és arra, hogy „a természet tanulmányozása végül ugyanolyan könyörtelenné teszi az embert, amilyen könyörtelen maga a természet.” A történetben szereplő fenevadaknál talán félelmetesebb az ember tevékenysége, s az a felismerés, hogy „az állat lehet vad és ravasz, de igazán hazudni csak az ember tud.” Az Alinea Kiadó Klasszik sorozatának tizenkilencedik kötetében újra olvasható H. G. Wells klasszikus sci-fije. A műből Zórád Ernő képregényt is rajzolt a hetvenes évek végén, a történet mai korban játszódó híres filmfeldolgozásaiban pedig Burt Lancaster és Michael York (1977), illetve Marlon Brando és Val Kilmer (1996) játszották a főszerepeket.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.