Popper Péter legendás előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hatalmas műveltsége, karizmatikus előadásmódja, eredeti gondolkodása, fanyar, szarkasztikus humora felejthetetlenné tette ezeket az alkalmakat – nem csoda, hogy hosszú évtizedeken át zsúfolásig megtelt minden terem, ahol meg lehetett hallgatni a neves pszichológust. Ő pedig szívesen mesélt a lélek dolgairól, előadást még betegen is csak ritkán mondott le, mert amíg a színpadon vagy a katedrán ült, a fizikai kényelmetlenségekről és fájdalmakról is megfeledkezett.
Amikor az ország különböző pontjain kisebb közösségek előtt beszélt, őt kísérő felesége, Kati olykor kézikamerával rögzítette előadásait, s ezek a felvételek a családi archívumba kerültek. 2020-ban, Popper Péter halálának 10. évfordulóján gyermekei úgy határoztak, hogy emléke előtti tisztelgés gyanánt e zárt körben rögzített és még sohasem publikált anyagokat nyomtatott formában közkinccsé teszik. A könyvben ezek mellett helyet kaptak olyan, a Nyitott Akadémián tartott előadások is, melyek terjedelmi okok miatt nem fértek bele a 2010-ben megjelent nagy sikerű Lélekrágcsálók című gyűjteményes kötetbe.
A könyv lapjain megelevenedik valami a hajdani együttlétek hangulatából is, miközben Popper Péter az élet nagy témáiról – sorsról és végzetről, önismeretről, kapcsolatokról, érzésekről és értékekről – gondolkodik a maga összetéveszthetetlenül egyedi és izgalmas módján. Gyakran kételkedve, de örök kíváncsisággal és újra meg újra feltámadó reménnyel kutatja az élet rendjét és törvényét, olykor válaszokat, megoldásokat, máskor pedig csak némi gyógyírt és vigasztalást kínálva azoknak, akik vele tartanak ebben a szellemi kalandban.
Hogyan gyógyítsuk be azokat az érzelmi sebeket, amelyeket szüleink ejtettek rajtunk felnövekedésünk során, és még felnőttként is fájnak? Például, ha fizikailag ugyan jelen voltak, de érzelmileg elérhetetlenek maradtak. Ha úgy éreztük, bárhogy iparkodunk, nem tudjuk felkelteni az érdeklődésüket, és elnyerni az elismerésüket. Ha elutasítottak vagy bántottak minket. Ha kiszámíthatatlanságuktól, hirtelen hangulatváltozásaiktól, indulatkitöréseiktől kellett félnünk. Ha cserbenhagytak, amikor szükségünk lett volna rájuk. Ha nem értették meg az érzéseinket, sőt, esetleg gúnyolódtak rajtunk. Ha megakadályozták, hogy saját érdeklődésünket, vágyainkat követhessük. Ha beskatulyáztak, és ítélkeztek felettünk. Ha nem tudtak nekünk bensőséges kapcsolatot nyújtani, és érzelmileg magányosan, szorongva, önmagunkat jelentéktelennek, értéktelennek érezve kellett felnőnünk.
Gyermekkori élményeinket természetesen nem lehet meg nem történtté tenni, ám fontos, hogy felnőttként, amennyire lehetséges, begyógyítsuk a szülősebeket, és megtanuljunk más szemmel nézni úgy önmagunkra, mint anyánkra és apánkra. Ehhez az szükséges, hogy megértsük szüleink tetteinek, érzelmi működésének mozgatórugóit, meggyászoljuk mindazt, amit nem kaphattunk meg tőlük, és autonómiánk védelmében felállítsuk a szükséges határokat. Megtanuljunk bízni magunkban, ezáltal pedig ellenállni szüleink és más érzelmileg éretlen emberek bántásainak és irányítási kísérleteinek.
Gyógyulásunk célja az, hogy önmagunkkal harmonikusabb, meghittebb viszonyba kerüljünk, ezáltal pedig másokkal is kielégítőbb kapcsolatokat tudjunk ápolni. A lehetőségekhez képest szüleinkkel való viszonyunkból is kihozhatjuk a legtöbbet, méghozzá úgy, hogy közben végre ne kelljen feladnunk önmagunkat, és hiú ábrándokat se kergessünk. Tisztelhetjük őket, de nem engedhetjük meg, hogy ők irányítsák és korlátozzák az egész életünket. Mostantól saját kezünkbe vehetjük a fejlődésünket, amihez értékes segítséget nyújt a világhírű pszichológus szerző új könyve.
Mennyiben tükrözi egy napunk azt, ahogy éppen élni szeretnénk?
Mennyire tudunk a hétköznapjainkban önazonosak lenni?
Tényleg szánunk-e elég figyelmet azokra, akiket és amiket szeretünk, fontosnak tartunk?
Sokan érezzük úgy, hogy az életünk kötött pályán halad, és a mindennapi mókuskerékből nincs kiszállás. Kenyeres András mentáltréner-tanácsadó, a Győztes gondolkodás szerzője azt javasolja: szánjunk időt arra, hogy egy pillanatra elgondolkodjunk az életünkön, és figyelmünket azokra a dolgokra irányítsuk, amelyek lényegesek, fontosak számunkra.
Világos struktúrákban, a tudás, a tervek és a tettek mentén végigkalauzol bennünket azon a folyamaton, amelyben kizárhatjuk a külső zavaró tényezőket, fókuszálhatunk a belső motivációinkból származó céljainkra. Könyvében nem kizárólagos válaszokat kínál, hanem a segítségével feltehetjük önmagunknak a megfelelő kérdéseket, legyünk épp útkeresésben, esetleg úgy éreznénk, letértünk a megfelelő útról.
„Könyvem alapvető célja, hogy segítsem azokat, akik változtatni, finomhangolni akarnak életükön; akik érzik, hogy valami nem klappol, és tenni szeretnének ellene, viszont nem tudják, hol kezdjék, és milyen módszerek segíthetik abban, hogy figyelmüket arra a területre irányítsák, ami nekik valóban fontos. Ez egy rögös út, senki sem vitatja. Célokkal rendelkezni egy dolog, azokat végrehajtani egy másik.”
"Hiszek abban, hogy mindenkiben megvan a képesség, hogy valami csodálatosat hozzon ki az életéből. Talán a legnagyobb cél, amely felé bármelyikünk törekedhet, az, hogy az életünk valamiféle változást eredményezzen a világban, ahol élünk. Csak akkor teljesedünk ki és élünk igazán, ha valami olyasmit csinálunk, amelyről tudjuk, hogy jobbá fogja tenni mások életét. Talán a legszebb élmény, amelyben bárki részesülhet, a tudat, hogy ura a sorsának és a jövőjének. Ez a könyv azért íródott, hogy segítséget nyújtson ebben. Megtanít, hogyan vedd kézbe a jövődet, hogyan lépj rá a gázpedálra, amely segít gyorsabban előre haladni és messzebb jutni, mint valaha is képzelted volna. Azt kívánom neked, hogy az életed következő hónapjaiban és éveiben sikerek sora kövesse egymást, ahogy az elméletből átütelteted a gyakoraltba az itt írottakat." Brian Tracy
Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel. Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. „Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!” Amikor húszéves koromban – tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással – azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: „Ne árts! Ne bánts másokat!” Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: „Éhes vagyok.” Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: „Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk.” Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít. Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk. Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan. Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van? Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és a földünkkel?
Képzeld el, hogy haragszol a párodra, és ezt úgy tudod kifejezni, hogy ő is megérti, de nem érzi úgy, hogy rátámadtál. Vagy ő tesz szemrehányást neked, és te megérted, mire van valóban szüksége, anélkül hogy belebetegednél. Szerinted sikerülhet? Létezik vajon olyan párbeszéd, amelynek során mindenki nyerhet? Ahol a kommunikációt játszmák helyett együttérzés és megértés jellemzi? A szerző a Marshall Rosenberg által kidolgozott erőszakmentes kommunikációra építve, annak két jelképes figuráját, a zsiráfot és a sakált alkalmazva mutatja be, hogy igen, létezik. Ehhez csupán a zsiráf stratégiáját kell követnünk: együttérzéssel közeledjünk önmagunk és a társunk felé - azaz tudatosítsuk érzéseinket és a szükségleteinket, és igyekezzünk felmérni társunkéit is, ahelyett hogy sakálként a véleményünket és elvárásainkat ismételgetnénk. Párbeszédünk ily módon ide-oda lépegető tánccá válik aközött, amit tapasztalunk, érzünk, igénylünk és kérünk, és aközött, amit a másik fél tapasztal, érez, igényel és kér.
© 2022 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.
