Vajon mit tanulhatunk közismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból?
Egy új vállalkozás elindításához egy jó ötlet, egy adag becsvágy és önbizalom szükséges. A sikerhez azonban még ennél is több kell: napjaink elismert vállalkozói, mint Elon Musk, Mark Zuckenberg vagy Steve Jobs, képesek voltak radikális ötleteiket új, globális márkákká alakítani, és világszerte megváltoztatni az emberek életét.
Philip Delves Broughton, gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait, a siker elengedhetetlen ismérveit, mint az új szemléletmód kialakítására irányuló törekvéseket, a határtalan kreativitást és a szenvedélyes elkötelezettséget. Az általa bemutatott megközelítések segítségével példaértékű karriertörténeteket ismerhetünk meg, és mi magunk is sikerrel alkalmazhatjuk a vállalkozói gondolkodásmódot a munkahelyünkön csakúgy, mint a magánéletünkben.
„Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, az otthonteremtés, az egyedüllét, az érzelmi egészség, a szex és a párkapcsolatok.”
Alain de Botton, a sorozat szerkesztője
Vajon mit tanulhatunk közismert üzletemberek elszántságából, sikereiből és bukásaiból?
Egy új vállalkozás elindításához egy jó ötlet, egy adag becsvágy és önbizalom szükséges. A sikerhez azonban még ennél is több kell: napjaink elismert vállalkozói, mint Elon Musk, Mark Zuckenberg vagy Steve Jobs, képesek voltak radikális ötleteiket új, globális márkákká alakítani, és világszerte megváltoztatni az emberek életét.
Philip Delves Broughton, gazdasági újságíró könyvében tanulmányozza a vállalkozói szellem sajátosságait, a siker elengedhetetlen ismérveit, mint az új szemléletmód kialakítására irányuló törekvéseket, a határtalan kreativitást és a szenvedélyes elkötelezettséget. Az általa bemutatott megközelítések segítségével példaértékű karriertörténeteket ismerhetünk meg, és mi magunk is sikerrel alkalmazhatjuk a vállalkozói gondolkodásmódot a munkahelyünkön csakúgy, mint a magánéletünkben.
„Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindnyájunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, az otthonteremtés, az egyedüllét, az érzelmi egészség, a szex és a párkapcsolatok.”
Alain de Botton, a sorozat szerkesztője
Milyen szokások szükségesek ahhoz, hogy megújuljunk egyéni és szervezeti szinten?
Hogyan buzdítsunk másokat egy innovatív stratégia megvalósítására?
Miképp hozzunk létre olyan vállalati kultúrát, amely megteremti az innováció feltételeit?
Az innovációra mindig egy hollywoodi filmbe illő sikertörténetként gondolunk, pedig mindez távolabb sem állhatna a valóságtól. Porkoláb Imre és Porkoláb-Minarik Annamária szerint ugyanis a legtöbb esetben a nagyvállalatoknál dolgozó vállalati gerillák végzik a tényleges innovációs munkát. Ők azok a különcök, akiknek sikerül a változás tüzét belobbantani és életben tartani egy bürokratikus szervezetben.
A szerzők négy archetípus (harcos, művész, mágus, törzsfőnök) bemutatásával 20 küldetésen keresztül, több száz szokás bemutatásával segítenek megtöbbszörözni önmagunk és csapatunk teljesítményét, legyen szó akár kreativitásról, hatékonyságról, stressztűrésről, felelősségvállalásról vagy bizalomépítésről. Lerombolják azt a mítoszt, hogy valami óriási dologra van szükség a szervezeti változáshoz, hiszen valójában mindennapi szokásaink átalakítása révén is képesek vagyunk tartós és valódi változást véghez vinni.
Könyvük a közép- és nagyvállalatok minden szintjén dolgozó embereknek szól, azokhoz, akiknek naponta kell döntéseket hozniuk egy stresszes és bizonytalan világban, és mindezt úgy, hogy nemcsak önmagukat, de a körülöttük lévőket is motiválva elkerüljék a kiégést és közösen jobbá tegyék a világot
Milyen módszerekkel kezelhetjük a családi vállalkozásokra jellemző kihívásokat? Miért fontos és hogyan tudjuk megtervezni az utódlást? Hogyan teremthetjük meg a család értékrendjét tükröző vállalati kultúrát? A családi vállalkozások működésére döntő hatással van a családi viszonyrendszer. Az ilyen szervezetekben nagyobb fokú stabilitás, elhivatottság, rugalmasság jellemző, és a hosszú távú tervezés is könnyebb. Az erősségek mellett azonban sajátos feladatokkal is szembesül, aki a családtagjaival dolgozik. Peter Leach, a londoni Imperial College egyetemi docense, keresett tanácsadó sorra veszi, hogyan lehet harmonizálni a vállalkozás és a család szükségleteit a mindannapi ügyvitel, az utódlás vagy a pénzügyi tervezés területén. Hiánypótló könyvében részletes magyarázatokon és jellemző esettanulmányokon keresztül segít abban, hogy a családi vállalkozásokra jellemző problémák megoldásával további versenyelőnyre tehessünk szert. „A Családi vállalkozások segít megismerni a generációváltás nehézségeit és kockázatait, de a családi kötelékek összetettségét is. Aki szeretne úgy lottózni, hogy a sorsolás előtt egy nappal, mondjuk pénteken ismer legalább három nyertes számot az ötből, annak feltétlen ajánlom, hogy olvassa el ezt a könyvet." Bárány László, a Master Good Kft. alapítója, a Felelős Családi Vállalatokért Egyesület elnöke „A családi kézben lévő vállalkozások a legtöbb országban a gazdaság motorját jelentik. Peter Leach könyve átfogó és részletes képet ad arról, milyen nehézségekkel kell szembenézniük ezeknek a cégeknek, és hogy milyen stratégiák segítségével küzdhetik le őket. Kötelező olvasmány nemcsak a családi vállalkozók új generációjának, de a vállalkozás lélektanát és a stratégiai tervezést tanulmányozó szakembereknek is.” G. „Anand" Anandalingam, a londoni Imperial College Üzleti Iskolájának dékánja
Könnyebb valamit lemásolni, mint valami újat alkotni. A következő Bill Gates nem operációs rendszert fog megálmodni. A következő Larry Page vagy Sergey Brin nem keresőrendszert fog létrehozni. És a következő Mark Zuckerberg sem közösségi hálózatot hív életre. Ha utánozni próbáljuk őket, akkor semmit sem tanultunk tőlük.
Ha megszokott tevékenységet végzünk, akkor csak valamilyen már ismert dologból hozunk létre többet. Viszont ha valami újat alkotunk, azzal nulláról az egyre jutunk.
PETER THIEL vállalkozó és befektető. 1998-ban alapította a PayPalt, vezérigazgatóként vezette és 2002-ben tőzsdére vitte. 2004-ben fektetett be először másik vállalatba: a Facebookba, ahol igazgatóként dolgozik. Ő alapította a Palantir Technologies nevű szoftvercéget, amely többek között a nemzetbiztonság és a globális pénzügyek területén állítja az emberi elemzők szolgálatába a számítógépet. Korai szakaszában finanszírozta a LinkedInt, a Yelpet és több tucat egyéb sikeres technológiai startupot. A Founders Fund, egy szilícium-völgybeli kockázatitőkebefektető cég társtulajdonosa. Ők alapították többek között a SpaceX-et és az Airbnb-t.
Jones Peter vagyok, jelenleg Magyarország második legnagyobb Airbnb-tulajdonosa, üzemeltetője. De hogyan is építettem fel egy ekkora céget? Az üzleti életben nagyon sok tapasztalatot szereztem az elmúlt 17 év alatt, amíg a nulláról eljutottam idáig, és az út nem volt mindig könnyű. Olyan akadályokba ütköztem, amelyek leginkább a pénzhez és a külvilághoz való kapcsolódásomban jelentek meg. Az elmúlt tíz évben elmélyültem ennek a tanulmányozásában, és hat típusba soroltam az emberek pénzhez és az anyagi világhoz köthető érzelmeit, hozott mintáit.
Két dolgot szeretnék megosztani veletek ebben a könyvben:
A saját utamat az anyagi függetlenség eléréséig, és ami még fontosabb, hogy milyen változásokon mentem keresztül érzelmileg mostanáig, amikor is boldog embernek vallhatom magam, mind a magánéleteben, mind pedig az üzletben.
Tudd meg, hogy a 6 pénztípusból melyikhez tartozol!
Akár kezdő kisvállalkozó, multinacionális cég csúcsmenedzsere, vagy egyszerűen a téma iránt érdeklődő lelkes amatőr vagy, most magától Walt Disney-től, a huszadik század egyik legnagyobb újítójától és kreatív gondolkodójától sajátíthatod el a sikeres cégvezetés hét kulcsfontosságú elemét! Az első színes rajzfilm készítőjének, Disneyland megálmodójának roppant alkotóereje, minden akadályt leküzdő kitartása és sikerei még napjainkban is példa nélküliek.
A kötetet jegyző Pat Williams akkor kezdte el tanulmányozni a Disney-vezér életét és cégirányítási módszereit, amikor az Orlando Magic nevű kosárlabdacsapat alapításával bízták meg. Mivel Walt Disney-hez hasonlóan ő is nagy ívű célokat tűzött ki maga elé – hiszen a semmiből, egy álomból kiindulva kellett létrehoznia a formációt –, felismerte, hogy Walt példáját követve arathat sikert. És ez így is lett.
Walt Disney cégirányítási kvalitásait elemezve Pat Williams hét olyan vezetői személyiségjegyet azonosított, amelyekre minden igazán sikeres cégvezetőnek szüksége van. A korábban ismeretlen Walt Disney-anekdoták és az üzleti célok megvalósításának pragmatikus módszerei révén könnyen elsajátíthatók és hatékonyan kamatoztathatók bármely területen. Az egyedülálló zseni élettörténetét olvasva pedig ráébredsz arra, hogy a Disney-titok ismerője számára nincs túl nehéz cél. Merj te is nagyot álmodni!
Pat Williams (1940) amerikai sportmenedzser, az Orlando Magic kosárlabdacsapat mögött álló egyesület elnökhelyettese. Sportkarrierjét a baseballban kezdte, ám rövidesen a sportmenedzsmentben találta magát. Az 1960-as években kosárlabdára váltott.1983-ban bajnoki címet ért el a Philadelphia 76ers csapatával, később kulcsszerepet játszott a floridai Orlando Magic létrehozásában.
„Borzasztóan ijesztő érzés kezdőnek lenni, hiszen semmit sem tudok.” – jogosan gondolhatod ezt. Legyen szó bármiről is, amíg nem vágunk bele és nem vesszük a fáradtságot valaminek a megértéséhez, megtanulásához, addig csak kezdők lehetünk. Én még azt is gondolom, sokkal félelmetesebb most 2022-ben, vagy majd később, a következő években zöldfülű Kriptovalutásnak lenni, mint 2017-ben volt hiszen amikor én kezdtem csak 1500 Kriptovaluta volt a piacon. Ma húszezer Kriptovaluta mellett szétaprózódik az ember figyelme a rengeteg lehetőség között és a több, mint 500 tőzsde és számtalan decentralizált alkalmazás több mint sok egy kezdőnek! Olyan borzalmas portfó összetételeket hallok kezdőktől, sokszor megrémítenek. Minden egyes alkalommal reménykedem abban, amikor egy új tanítványom érkezik hozzám megérteni a Kriptovalutákat, hogy még ne legyen túl késő és tele a portfóliója olyan borzalmas Kriptovalutákkal, amiket random válogatott össze, mindenféle tanulás nélkül. Pedig már vannak megoldások! Most például Magyarország legnagyobb Kriptos könyvét tartod a kezedben, amit 2000 órámba telt összerakni, pontosabban ennél sokkal többe, hiszen évek óta aktív magyar és külföldi kutatásokat végzek és Magyarország egyetlen Kriptovaluta oktatója vagyok, aki külföldi mesterdiplomát szerzett a Kriptovalutákból. Amint egy lépést beljebb teszünk és vállaljuk azt, hogy időt és energiát nem sajnálva egy új dolgot megtanulunk, minden egyes új megszerzett információval büszkébbek lehetünk magunkra és akár gazdagabbak is lehetünk, ha jól cselekszünk. Tudással sokkal könnyebb gazdagodni, tudás nélkül csak csukott szemmel lövöldözünk. Ha egy ilyen bonyolult, gyorsan fejlődő és sokszor szemtelenül volatilis (hullámzó) piacon akarunk anyagi sikereket elérni, mint a Kriptovaluták tere, akkor ez a félelmetes érzés az emberen akkor is hajlamos úrrá lenni, amikor már éveket tanult a Kriptovalutákról. Ez a könyv a – Kriptovalutákról Konyhanyelven – évek tapasztalatát, kutatását és fejlődését összegzi olyan formában – kezdők és haladók számára egyaránt –, hogy ezeket a „félelem-várakat” lerombolja. Amikor ott állsz az utad kezdetén, több tízezer Kriptovalutával farkasszemet nézve, és nehezen tudod eldönteni azt, hogy mi is lenne számodra az ideális, akkor egy ilyen biztos tudásbázis rengeteget fog neked segíteni annak a stabil tudásnak a megszerzésében, amelyre olyan áhítattal vágysz a siker érdekében. Ne várd meg, míg azon rettegsz éjszakákon át, hogy a betett pénzed a semmivé lesz! Ez a könyv még azokat a kérdéseidet is meg fogja válaszolni, amire álmodban nem is gondoltál volna! Itt találkozni fogsz a pénzzel, a pénznek a történetével, a hittel, más befektetési lehetőségek összehasonlításával, Kripto milliomosok szaftos interjúival, blokklánc programozók véleményével a piacról, projektet mély elemzésével, azzal, hogy mire is jó ez a technológia, hogyan lehet milliókat érő Kriptovalutákat időben nyakon csípni, mi a mögöttes technológia, hogyan jöjj rá arra mi neked az optimális befektetési mód, milyen oldalak közül választhatsz és a könyv végére magabiztosan fogod látni, hogy miképp keresd meg a milliókat érő projektjeidet saját magadtól! Az ebben összegzett tudást neked is 2000 órába telne megértened, ha ez a könyv nem lenne! Vedd a kezedbe az irányítást és sajátítsd el évek tapasztalatát és tudását akár egy hét alatt!
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.