Ételek, amelyek évekkel hosszabbíthatják meg az életedet – ismerd meg Dr. Greger napi tanácsait! A hihetetlen népszerűségnek örvendő NutritionFacts.org weboldalt működtető orvos Hogy ne halj meg című könyvében földrengető tudományos bizonyítékokat ismerhetünk meg az egyetlen étrendről, amellyel számos halálos betegség kiváltó okai kivédhetők és visszafordíthatók. A korai elhalálozás tizenöt vezető okaként ismert betegségek – például a szívbetegség, a rák, a cukorbetegség, a Parkinson-kór, a magas vérnyomás és egyebek – évente több millió ember életét követelik. Dr. Greger tudományos bizonyítékokkal alátámasztott tanácsait követve megtudhatod, mely ételek fogyasztása javasolt, és milyen életmódbeli változtatásokkal segítheted elő a betegségek megelőzését, illetve az ellenük folytatott harcot, hogy tovább élhess. A Hogy ne halj meg című könyv amellett, hogy megmutatja, mit egyél, hogy legyőzd a leggyakoribb halálokokat, bemutatja Dr. Greger napi jó tanácsait is – azoknak az élelmiszereknek és tevékenységeknek a listáját, amelyeket tanácsos beépítened a napirendedbe. A gyakorlati, kivitelezhető tanácsokkal és a táplálkozástudomány meglepő, „húsba vágó” adataival pontosan ez az az orvosi javaslat, amelyre egy hosszú, egészségesebb élethez szükséged lehet. Fedezd fel azokat a módszereket, amelyekkel tudományosan bizonyítottan megelőzheted és visszafordíthatod a betegséget! Dr. Michael Greger orvos, író és nemzetközileg elismert táplálkozástudományi, élelmiszer-biztonsági és közegészségügyi előadó. Ő működteti a népszerű NutritionFacts.org weboldalt, ezt a nonprofit, tudományos közszolgáltató felületet, melyen mindennap ingyenes videókat és cikkeket tesz közzé a legfrissebb táplálkozástani kutatásokról. Dr. Greger az Egyesült Államok Humane Society nevű szervezete közegészségügyi és állattartó mezőgazdasági osztályának a vezetője. Gene Stone számos növényi táplálkozással foglalkozó könyv szerzője, köztük a New York Times sikerlistáját vezető Forks over Knives című munkával. Ő a társszerzője továbbá a szintén sikerlistás The Engine 2 Diet és a Living the Farm Sanctuary Life című könyvnek.
Ételek, amelyek évekkel hosszabbíthatják meg az életedet – ismerd meg Dr. Greger napi tanácsait! A hihetetlen népszerűségnek örvendő NutritionFacts.org weboldalt működtető orvos Hogy ne halj meg című könyvében földrengető tudományos bizonyítékokat ismerhetünk meg az egyetlen étrendről, amellyel számos halálos betegség kiváltó okai kivédhetők és visszafordíthatók. A korai elhalálozás tizenöt vezető okaként ismert betegségek – például a szívbetegség, a rák, a cukorbetegség, a Parkinson-kór, a magas vérnyomás és egyebek – évente több millió ember életét követelik. Dr. Greger tudományos bizonyítékokkal alátámasztott tanácsait követve megtudhatod, mely ételek fogyasztása javasolt, és milyen életmódbeli változtatásokkal segítheted elő a betegségek megelőzését, illetve az ellenük folytatott harcot, hogy tovább élhess. A Hogy ne halj meg című könyv amellett, hogy megmutatja, mit egyél, hogy legyőzd a leggyakoribb halálokokat, bemutatja Dr. Greger napi jó tanácsait is – azoknak az élelmiszereknek és tevékenységeknek a listáját, amelyeket tanácsos beépítened a napirendedbe. A gyakorlati, kivitelezhető tanácsokkal és a táplálkozástudomány meglepő, „húsba vágó” adataival pontosan ez az az orvosi javaslat, amelyre egy hosszú, egészségesebb élethez szükséged lehet. Fedezd fel azokat a módszereket, amelyekkel tudományosan bizonyítottan megelőzheted és visszafordíthatod a betegséget! Dr. Michael Greger orvos, író és nemzetközileg elismert táplálkozástudományi, élelmiszer-biztonsági és közegészségügyi előadó. Ő működteti a népszerű NutritionFacts.org weboldalt, ezt a nonprofit, tudományos közszolgáltató felületet, melyen mindennap ingyenes videókat és cikkeket tesz közzé a legfrissebb táplálkozástani kutatásokról. Dr. Greger az Egyesült Államok Humane Society nevű szervezete közegészségügyi és állattartó mezőgazdasági osztályának a vezetője. Gene Stone számos növényi táplálkozással foglalkozó könyv szerzője, köztük a New York Times sikerlistáját vezető Forks over Knives című munkával. Ő a társszerzője továbbá a szintén sikerlistás The Engine 2 Diet és a Living the Farm Sanctuary Life című könyvnek.
A Hogy ne halj meg! című könyv New York Times bestsellerlistás szerzője lenyűgöző új kötetében a maradandó testsúlycsökkenés tudományos hátterével ismerteti meg az olvasót a legújabb kutatások alapján. VÉGRE EGY TUDOMÁNYOS BIZONYÍTÉKOKON ALAPULÓ FOGYÓKÚRÁS KÖNYV. Akár kórosan elhízott vagy, akár egyszerűen túlsúlyos, akár eszményi a súlyod, de szeretnéd meg is őrizni azt, Dr. Greger és csapata minden létező trükköt és technikát a rendelkezésedre bocsát, hogy az alapoktól kiindulva építhesd fel a saját ideális testsúlykontroll-módszeredet. Olybá tűnik, mintha minden hónapban felbukkanna egy-egy új diéta vagy fogyókúrás divathóbort - ám az elhízott emberek arányszáma, s az őket sújtó megbetegedések és egészségügyi problémák gyakorisága tovább nő. Legfőbb ideje tehát, hogy egy teljesen új megközelítésmódhoz folyamodjunk. És itt lép színre dr. Michael Greger, a nemzetközileg elismert táplálkozástudományi szakember és orvos, a NutritionFacts.org atyja. Hogy ne halj meg! című könyvének átütő sikere után dr. Greger most az elhízás elsődleges okainak - és leghatékonyabb gyógymódjainak - legfrissebb kutatásaira irányítja figyelmét. A szerző először is felvázolja az optimális feltételrendszert, mely a maradandó testsúlycsökkenést lehetővé teszi, majd megvizsgálja, miképpen hatnak ki az egyes táplálékok egészségünkre és élettartamunkra. Megismerteti az olvasót az eszményi testsúlycsökkentő étrend kulcsfontosságú alkotóelemeivel - többek között olyan kiemelkedően fontos tényezőkkel, mint a kalóriasűrűség, az inzulinindex, vagy éppen az élelmiszereknek a bélflóránkra gyakorolt hatása -, kimutatván, hogy a növényi alapú étrend kulcsfontosságú a sikerünkhöz. Ám ez a könyv nem pusztán az eszményi étrendet taglalja; ezen túlmenően 21 fogyásserkentőt is bemutat a táplálkozástudományi kutatások élvonalából, melyek tudatos alkalmazásával maximalizálhatjuk szervezetünk zsírégető képességét. Dr. Greger az alapoktól építi fel minden eddiginél hatékonyabb fogyókúrás útmutatóját, egy olyan időtálló és proaktív szemléletmódot tárva elénk, mely bármely új irányzattal felveszi a versenyt. E GYAKORLATI TANÁCSOKKAL ÉS ÚTTÖRŐ, TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEKKEL TELI KÖNYV EGYSZER S MINDENKORRA VÉGET VET A KÍNKESERVES DIÉTÁZÁSNAK, S A FOGYÓKÚRA FOLYTONOS GYÖTRELMEIT EGY EGYSZERŰ, EGÉSZSÉGES ÉS FENNTARTHATÓ ÉLETSTÍLUSSAL HELYETTESÍTI.
A Hogy ne halj meg című könyv szerzőjének New York Times sikerlistás, kulcsfontosságú és időszerű munkája a pandémiát okozó vírusokról és arról, hogyan nézhetünk szembe velük.
Ezek a fertőző betegségek a tuberkulózistól a madárinfluenzán és HIV víruson át a koronavírusig közös eredettörténetre – az emberek állatokkal való érintkezésére – vezethetők vissza. Az állatokról emberre átterjedő, más néven zoonótikus betegségeket okozó kórokozók – mind a már korábban meglévők, mind az újonnan azonosítottak – fel-felbukkannak újra és újra a történelem során, és ezzel világszerte több millió emberhalált okozó járványokat és pandémiákat robbantanak ki.
Hogyan jönnek létre ezek a betegségek? És – ha van rá mód – hogyan állíthatjuk meg őket és halálos bevonulásukat az országainkba, otthonainkba és a szervezetünkbe? Hogyan éljük túl a járványokat? című könyvében Dr. Michael Greger orvos és nemzetközileg elismert közegészségügyi szakértő a világon valaha megjelent leghalálosabb kórokozók némelyikének az eredetébe ássa bele magát. A múltból egészen a mai napig követve az evolúciójukat dr. Greger az újonnan felbukkanó influenzát és a koronavírusokat állítja rivaldafénybe, miközben felderíti, honnan erednek ezek a kórokozók, és annak is utánajár, hogy milyen alapvető feltételek és jelentős emberi hozzájárulás fokozta halálos hatásukat, amivel magasabb, akár globális szintre léphettek.
Miközben a világ az új koronavírus 2019 – más néven COVID-19 – pusztító hatásával küzd, dr. Greger nemcsak arra világít rá, hogy mit tehetünk a saját és a szeretteink védelmében egy pandémia alatt, hanem arra is, hogy az emberi társadalomnak muszáj lépéseket tennie annak érdekében, hogy csökkentse a jövőben ránk leselkedő még súlyosabb katasztrófák valószínűségét.
„Ebben a könyvben azt írtam le, amit tudnod kell ahhoz, hogy megvédd magadat és a családodat a mostani veszélytől, ugyanakkor mélyebbre is ástam, a probléma gyökeréig, és felvetek egy alapvető kérdést: Hogyan lehetne eleve leállítani a pandémiás vírusok felbukkanását? Ha egyetlen gondolatot kell áthoznom a krónikus betegségek megelőzésével és visszafordításával kapcsolatos munkáimból, akkor az az, hogy – amikor csak tehetjük – az okot kell kezelnünk.”
A Hogy ne halj meg című könyv szerzőjének New York Times sikerlistás, kulcsfontosságú és időszerű munkája a pandémiát okozó vírusokról és arról, hogyan nézhetünk szembe velük. Ezek a fertőző betegségek a tuberkulózistól a madárinfluenzán és HIV víruson át a koronavírusig közös eredettörténetre - az emberek állatokkal való érintkezésére - vezethetők vissza. Az állatokról emberre átterjedő, más néven zoonótikus betegségeket okozó kórokozók - mind a már korábban meglévők, mind az újonnan azonosítottak - fel-felbukkannak újra és újra a történelem során, és ezzel világszerte több millió emberhalált okozó járványokat és pandémiákat robbantanak ki. Hogyan jönnek létre ezek a betegségek? És - ha van rá mód - hogyan állíthatjuk meg őket és halálos bevonulásukat az országainkba, otthonainkba és a szervezetünkbe? Hogyan éljük túl a járványokat? című könyvében Dr. Michael Greger orvos és nemzetközileg elismert közegészségügyi szakértő a világon valaha megjelent leghalálosabb kórokozók némelyikének az eredetébe ássa bele magát. A múltból egészen a mai napig követve az evolúciójukat dr. Greger az újonnan felbukkanó influenzát és a koronavírusokat állítja rivaldafénybe, miközben felderíti, honnan erednek ezek a kórokozók, és annak is utánajár, hogy milyen alapvető feltételek és jelentős emberi hozzájárulás fokozta halálos hatásukat, amivel magasabb, akár globális szintre léphettek. Miközben a világ az új koronavírus 2019 - más néven COVID-19 - pusztító hatásával küzd, dr. Greger nemcsak arra világít rá, hogy mit tehetünk a saját és a szeretteink védelmében egy pandémia alatt, hanem arra is, hogy az emberi társadalomnak muszáj lépéseket tennie annak érdekében, hogy csökkentse a jövőben ránk leselkedő még súlyosabb katasztrófák valószínűségét. "Ebben a könyvben azt írtam le, amit tudnod kell ahhoz, hogy megvédd magadat és a családodat a mostani veszélytől, ugyanakkor mélyebbre is ástam, a probléma gyökeréig, és felvetek egy alapvető kérdést: Hogyan lehetne eleve leállítani a pandémiás vírusok felbukkanását? Ha egyetlen gondolatot kell áthoznom a krónikus betegségek megelőzésével és visszafordításával kapcsolatos munkáimból, akkor az az, hogy - amikor csak tehetjük - az okot kell kezelnünk."
Az astanga jóga az egyik legősibb indiai jógairányzat. Nyugaton a 60-as évek után vált fokozatosan egyre ismertebbé, manapság pedig az egyik legnépszerűbb jógairányzat. A szerző az irányzat egyik legismertebb tanítója, aki amellett, hogy az astanga jóga történetét, hagyományait ismerteti, rátér az első sorozat részletes bemutatására, amelyet szép fotókkal illusztrál. Leírásai precízek, egyértelműek, azok számára is, akik még csak most ismerkednek az astangával. anatómiai ismeretekkel kiegészített leírásai óriási segítséget jelenthetnek azoknak is, akik egy kicsit elmélyültebben szeretnének foglalkozni a jógával.
Azt gondolnánk, mindenki tudja, hogy mi a zene, de talán senki sem tudja, vagy mindenki másként, csakis önmaga számára tudja. Ugyanazt halljuk, mindenkinek mégis mást jelentenek a hangok. Belehallgatunk, elcsodálkozunk, megszédít, felkavar, emlékeket ébreszt, megsimogat a dallamnak, a hangoknak ez a végtelen gazdagsága. A tizenhét tanulmányból álló gyűjteményes kötet a zene üzenetéről szól, a zene tanításáról, gyógyerejéről, közösségformáló, tudományos, pedagógiai, művészi, lelki, pszichés, sejtek szintjén működő, zsigeri, kimondhatatlan szempontjairól. Agykutatók, muzsikusok, zenepedagógusok, pszichológusok, lelkészek és művelődéstörténészek egymásnak adják át az olvasó vezetését. A szerzők tudományos eredmények figyelembevételével írtak – szakterületüknek megfelelő közelítésben és szempontok alapján – a zene és az egészség kapcsolatáról, hatásáról, alkalmazásáról szubjektív, őszinte és radikális szavakat, mondatokat. El kell gondolkodnunk róluk, mert lelkünk, belső harmóniánk, egészségünk, egész létünk patikamérleg-egyensúlya valamiképpen kapcsolatban áll a zenével, hangokkal, dallammal. Táncra perdít, gyönyörködtet, harmóniáiba ringat, visszaröpít, emlékeztet, képzeltet a zene. Gyerekek és felnőttek személyiségfejlődésében, képességek kialakulásában, figyelemkoncentrációban, asszociációban, tehetségfejlesztésben, lelki harmónia megőrzésében lett és lesz a zene központi módszer, eszköz. Terápia. Stresszoldásban, rehabilitációban, hangulatmódosításban, közösségépítésben társ és partner. A tanulmánykötet célkitűzése olyan szférákat érinteni, amelyek egy-egy önálló szakterületet, külön tudományágakat képviselnek. Így a többféle látásmód együtt egy széles mátrixot, s egyben keresztmetszetet mutat, melynek közös nevezője a zene, az egészség és a nevelés.
Magyarországon százezres nagyságrendű az alzheimeres betegek száma, ami óriási terhet jelent mind az egészségügynek, mind a hozzátartozóknak. A könyv a betegség keletkezésének és lefolyásának magyarázatán túl megelőző intézkedéseket is tartalmaz, illetve egy teljes protokollt (étrend, táplálékkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok) a már diagnosztizált betegség kezelésére. „Világunk az Alzheimer-kórra figyelmeztető, rémisztő hírektől hangos: hogy gyógyíthatatlan és jórészt kezelhetetlen, hogy nincs megbízható módszer a megelőzésére, és hogy évtizedek óta kijátssza a neurológusok színe-javát… Nem csoda, hogy félelmünkben szinte mindenhatónak tekintjük az Alzheimer-kórt. Reménytelen helyzetnek. Ellenállónak minden kezeléssel szemben. Egészen mostanáig. Hadd mondjam el a lehető legegyszerűbben: az Alzheimer-kór megelőzhető, a hozzá társuló szellemi hanyatlás pedig visszafordítható. Mindazok, akiknél még nem alakult ki maga az Alzheimer-kór, de kognitív károsodást tapasztalnak, csakúgy, mint azok, akiknél már kialakult a betegség, nemcsak hogy megállíthatják, de sok esetben vissza is fordíthatják kognitív képességeik hanyatlását a protokoll alkalmazásával. Előrehaladottabb betegségnél a súlyos demenciához vezető út eddig elkerülhetetlen volt, a szakemberek semmi jóval nem tudták biztatni a betegeket. Az általam és kollégáim által kidolgozott, Alzheimer-kór elleni protokoll ezt a dogmát is a múlt homályába veti.”
Kvantumfizika, jóga, Szent Grál - 30 éves utazás esszenciája tűnik fel ebben a rendhagyó új rend teremtő könyvben.
Tudományos világképünk hiányos: ""rémesen hallgat minden olyan dologról, ami igazán közel van a szívünkhöz, ami ténylegesen számít… semmit nem tud a szépről és a csúnyáról, Istenről és az örökkévalóságról"" - állítja Erwin Schrödinger, a Nobel-díjas fizikus. Ez a könyv rámutat, hogyan lehet kitágítani a tudományt, hogy beleférhessen mindaz, amit Schrödinger is hiányol: a spirituális dimenzió.
Vajon miért létfontosságú mindez? És milyen beavató erejű utakat rejt a Pilis és a Börzsöny?
Ebben a könyvben mindent megtalál, amit mindig is tudni szeretett volna a pisilésről, de eddig nem merte megkérdezni! A két német szerző felettébb érdekes, sőt olykor meghökkentő dolgokat derített ki erről a sokak által még mindig tabunak tartott témáról. A humoros stílusban megírt könyvben a vitathatatlan tények mellett a szerzők önmagukon végzett kísérletei is olvashatók, de a kötetbe egy lista is bekerült, amely azokat az (illem)helyeket tartalmazza, melyeket feltétlenül ajánlatos legalább egyszer az életben felkeresni…
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.